Connect with us

Összefoglaló

A Seahawks pontcsúcsra utazott, Kenny Pickett bemutatkozott, a Titans lemásolta a múlt hetet

A Seahawks és a Lions az idei legpontgazdagabb mérkőzést játszotta le tegnap este. Kenny Pickett bemutatkozott a profik közt, de nem tudta legyűrni a Jetset. A Titans lemásolta a múlt heti teljesítményét kiváló első-, és nulla pontos második félidővel. A Chargers nagy előnyről majdnem elbénázta a Texans ellen. A Falcons szoros mérkőzést nyert meg. 

Seattle Seahawks @ Detroit Lions 48-45

Ha valakivel meg akarod szerettetni az amerikai focit, akkor ezt a meccset válaszd: végtelenül szórakoztató és látványos volt a találkozó, ahol a rengeteg parádés offense teljesítmény mellett jött pár szép játék azért a védelemtől és a speciális egységtől is. Persze mindez nem jöhetett volna létre egy borzasztó-, illetve egy egyetemi szinten is minősíthetetlen defense nélkül, de ez már csak ilyen – úgy is a látványra (és a rengeteg fantasy pontra) fog emlékezni mindenki.

A Seahawks kezdte a meccset és egy nagyon szép drive után 7-0-ra vezetett. A Lions offense viszont bealudt, de Tyler Lockett elejtette a puntot, így Jared Goffék visszakapták a labdát és így sikerült TD-vel válaszolni. A vendégek viszont nem lassítottak – a meccs végéig minden negyedben legalább 10 pontot feltettek a táblára, 24-9-re, 31-15-re és 38-23-ra is vezettek. A Detroit offense viszont csak a negyedik negyedben ébredt fel, így pedig a tisztes helytálláson kívül másra nem maradt idő.

A Lions offense idén brutális mennyiségben termeli a pontokat. Ennek pontos okairól fogok majd írni a hét során, de most elég annyi, hogy Dan Campbell és a korábbi tight end edző Ben Johnson nagyon jó rendszert rakott össze. A detroiti támadósor kreatívan épít a keret erősségeire (playmakerek, támadófal) és ügyesen fedi el a gyengeségeket (Jared Goff), ami kiegészítve Campbell hiperagresszív hozzáállásával bőven 30+ pontot eredményez meccsenként még akkor is, ha a kezdőből 4-5 játékos hiányzik.

Ezzel együtt azért érdemes a helyén kezelni a dolgokat. A Lions idén három bottom 5-10-es védelem ellen lépett pályára, plusz az Eagles ellen feltett egy rakás pontot garbage time-ban, amikor már a Phillyből mindenki ment volna haza. Nem Detroitban épül az új Chiefs/Bills/Rams, nem lesz ez ennyire jó az igazán jó csapatok/védelmek ellen, de a potenciál vitán felül adott és van realitása annak, hogy ez egy top 10-12 közeli offense legyen stabilan. A gyenge védelmeket meg szét fogja kapni.

A Seahawks ellen 5,8 yardos átlaggal futott 145 yardot és két TD-t a csapat úgy, hogy hiányzott a kezdő guard Jonah Jackson és a kezdő futó D’Andre Swift, illetve a futójátékban is nagy szerepet játszó két elkapó, Amon-Ra St. Brown és DJ Chark. Utóbbi kettő távolléte persze a passzjátékot is megnehezítette, pláne Brown, aki ligaszinten is kezd ott lenni a legfelső polcokon. Nyilván egy erős közepes védelem ellen esélytelen lett volna az egy szem TJ Hockensonnal a 30 pont is, de a Seahawks defense nem jelentett kihívást és effektíve azért nem sikerült outscore-olni az ellenfelet, mert Jared Goff a 378 yardja és négy TD-je mellett dobott egy pick-sixet, ami nem fér bele.

Alapvetően egyetlen hiba nem lenne probléma, de a Lions csak akkor tud egyáltalán meccsben maradni, ha az offense 120 százalékon teljesít, a védelmet ugyanis egy random egyetemi csapat is szétszedné. Hogy mindezt érzékeltessem: a Seahawks története során most először nem puntolt, pedig Geno Smith nem egy korszakos zseni, de azt sem teszi ki a defense az ablakba, hogy 3&5-re és 3&16-ra is sikerült benyelni egy félpályás futott TD-t, majd a meccs végén három ultrakonzervatív középső futást sem sikerült megállítani. Hiába Aidan Hutchinson vagy Jeff Okudah, jelenleg nincs rosszabb védelem a Lionsénál (pedig azért a Seahawks is igyekezett).

Ezzel együtt persze nem lehet nem dicsérni a vendég támadósort (a Seattle védelmére minden szóról szóra ugyanaz, mint amit a Lionsről írtam). Geno Smith idén abszolút rendben van, maximálisan kihozza azt, ami ebben a Rams stílusú offense-ben van (ellenben Russell Wilsonnal), ráadásul most a lábait is jól használta. És ugyan úgy könnyebb jól teljesíteni, hogy nincs rajta nyomás és hasít a futójáték (235 yard, három TD, 7,1 yardos átlag), de a 23/30-as, 320 yardos, két TD-s lőlapot (plusz hét futásból 49 yard, TD) nyugodtan ki lehet tenni a hűtőszekrényre. Pláne, hogy nem arról szólt a történet, hogy öt yardra eldobta a labdát aztán DK Metcalf és Tyler Lockett megoldotta, hanem hosszú és magas színvonalú passzok is voltak a repertoárban. Ez nyilván nem fenntartható, előbb-utóbb Smith limitáltságai is ki fognak jönni, plusz ilyen védelemmel nem lehet rájátszásról álmodni, de ezzel együtt sem a Seahawks lesz az ellenfelek kedvenc csapata.

(renningan)

New York Jets @ Pittsburgh Steelers 24-20

Bizonyos szempontból ez volt a forduló talán legérthetetlenebb meccse. Gyengén kezdtek a csapatok, két punt után Mitch Trubisky dobott egy interceptiont, de a védelem mezőnygólon tartotta a Jetset. Ezt egy 3&out követte a Steelerstől, amire a New York egy remek drive-val és ezzel a zseniális TD-vel válaszolt:

Ezt követően a Steelers vezetett egy 10 playes, 42 yardos FG drive-ot, majd láttunk jó sok puntot és egy Zach Wilson INT-t, ami után mezőnygólt szerzett a Steelers, így 10-6-os vendég vezetésnél vonulhattak a szünetre a csapatok. Aztán mindenki meglepetésre a második félidőben nem a Bears korábbi 1/2-ese, hanem az idei első körös újonc Kenny Pickett vezette a Pittsburgh támadósorát.

Alapvetően csak üdvözölni lehet a Trubisky-Pickett cserét, de ez így minimum fura volt. Tény, hogy Trubiskyval most is pocsék volt a támadójáték, de ezen senki nem lepődhetett meg. Nem érkezett senki a piacról a támadófalba, nem is tértek vissza klasszisok sérülésekből és nem rúgtak ki senkit az edzői gárdából, vagyis nem volt reális ok arra, hogy ez a támadósor jobb legyen. Trubisky sem játszott rosszabbul, mint általában, vagyis nem lehet semmire rábökni, ami miatt indokoltabb volt most a csere, mint mondjuk múlt hét pénteken, amikor még lett is volna 10 nap arra, hogy Pickett felkészüljön élete első alapszakasz-meccsére.

A fentiek függvényében aligha kell csodálkozni azon, hogy az újonc első passza rögtön egy interception lett és a meccs végére három eladott labda került a neve mellé. A passzjátékhoz mindössze annyi hozzáadott értéke volt, hogy gyorsabban szabadult a labdától és kevésbé értek oda hozza, de érthető módon vele sem nézett ki jobban a Steelers offense. Ezen a két futott TD-je sem segít (az egyik egy QB-sneak volt, a másik egy rá hívott futás), mert pont az ilyen darálókba kellene amolyan Taysom Hillesen beküldeni Trubiskyt, viszont ettől valamiért az első három héten is indokolatlanul tartózkodott Matt Canada.

Szóval igen: bemutatkozott az újonc, de egyelőre még nem látni benne az új Justin Herbertet. Sőt, amennyi hibával játszott, az sem teljesen elrugaszkodott elképzelés, hogy a meccs Trubiskyval akár meg is lehetett volna. Nem mintha számítana egy ennyire semmilyen védelemmel, de bármi is volt az eredeti elképzelés, ennél alighanem csak jobban lehetett volna kivitelezni (talán úgy gondolta Tomlin, így hőst csinálhat az újoncból).

Ami a Jetst illeti. A sérülésből visszatérő Zach Wilson nagyjából ott folytatta, hol abbahagyta. Továbbra is túl sokat akar és nem tudja kihozni a rendszer által felkínált lehetőségekből a maximumot, pedig most még olyan óriási nagy nyomás sem volt rajta. 50 százalékos pontosság mellett 252 yardot, egy TD-t és két INT-t passzolt és nem igazán van olyan terület a játékban, amiben úgy tűnik, hogy fejlődött volna. A kreativitásért viszont jár a pacsi és Robert Saleh védelme is egészen jól muzsikált, még ha a Steelers offense nem is a legjobb fokmérő.

(renningan)

Cleveland Browns @ Atlanta Falcons 20 – 23

Egy Marcus Mariota vs. Jacoby Brissett összecsapástól nem vártunk túl sokat, és nem is kaptunk sokat. Legalábbis az első 3 negyedben. A két támadósor ugyanis bár szerezte a yardokat, de a pontszerzések elmaradtak. A Browns a legelső drive-ból 76 yardot hozott, de a célterületre nem jutott be, pedig négy alkalommal is megpróbálta, de negyedikre Brissett kidobta a labdát a pályáról. Erre a Falcons egy 84 yardos drive-val válaszolt, de az csak mezőnygólt hozott.

A következő alkalommal azonban már sokkal jobb pozícióból támadhatott a hazai csapat, a Browns ugyanis egy flea-flickert hívott be, aminek végül egy TE screen lett a vége Njoku-nak. A tight end azonban nem vigyázott a labdára, és a fumble rövid pályát adott a Falconsnak, amit Cordarrelle Patterson ki is használt, és 13 yardos TD-vel büntetett.

Erre még érkezett egy 75 yardos Browns drive, ami Brissett 4 yardos futásával ért végett. Ezután azonban megtorpantak a támadók, és csupán egy Mariota pickből tudott a Browns mezőnygólt rúgni. Így 13-10-es állással fordultak az utolsó játékrészre, amikor a támadók visszatértek a pályára.

Az utolsó negyedben a két csapat három 70+ yardos drive-ot tudott levezetni, amik pontokkal értek véget. Mindkét támadósor lassan, de biztosan haladt előre, és fokozatosan őrölte fel az ellenfél védelmét. A Mariota interception után Arthur Smith úgy döntött, hogy nem passzoltatja tovább irányítóját és a Falcons előbb egy 10 futásból és 0 passzból álló TD drive-ot vezetett le, majd négy futásból is eljutottak a gólvonal közelébe, ott viszont belerondítottak a sormintába és el is rontották egy passzjátékkal, így csak mezőnygólt értek el. A túloldalon mindeközben az a Nick Chubb szerzett egy hatpontost, aki Georgia-ból származik, és a családja előtt hozott egy egész jó teljesítményt 118 yarddal és 1 TD-vel.

Ekkor 20-20 volt az állás, és úgy tűnt itt az fog nyerni, aki az utolsó támadást fogja vezetni. Ekkor azonban előlépett a Falcons defense. Előbb kiharcolt egy puntot, amit a támadók újabb 3 pontra váltottak, majd érkezett a meccs legkritikusabb pontja, mikor Brissett az egyenlítésért támadott. Félpályán azonban Grady Jarrett sackelte az irányítót, és 3&23 jött. Itt már kockáztatni kellett, és végül Brissett Dee Alfordot találta meg a passzával. Ez az INT pedig lezárta a meccset.

Ez a mérkőzés sok szempontból egyenlő felek összecsapása volt. Mindkét csapat hasonló erőt képviselt, viszont míg a Falcons mindig pontokra tudta váltani a váratlan esélyeket, addig a Brownsnál néha megakadt a támadósor. Végül sokba fájt az, hogy a meccs legelején nekimentek 4.-re is, és nem sikerült TD-t szerezni.

(jarred)

Tennessee Titans @ Indianapolis Colts 24-17

Szezon előtt talán az AFC South két legerősebb csapatának tartották a Titanst és Coltsot, de korántsem úgy kezdték a szezont, ahogy gondolták. Mindkét csapat első győzelmét szerezte meg a múlt héten, ezt próbálták meglovagolni és egy győzelmi sorozatot indítani.

A Tennessee Titans konkrétan lemásolta a múlt heti Raiders elleni mérkőzését, az első félidőben egy szinte tökéletes játék támadó- és védőoldalon, 24-10-es előny a nagyszünetben. A Raiders elleni hazai meccsen és most is ugyanez történt. Az első félidőben kíméletlenül használták ki ellenfelük hibáját, hiszen Matt Ryan elvesztett fumble-je és interceptionje után is touchdownnal fejezték be a támadásaikat. Derrick Henry az első harminc percben megint megállíthatatlan volt és régi fényében tündökölt, végül 114 futott- és 33 elkapott yarddal, valamint egy TD-vel zárt, aminek nagy részét az első félidőben szerezte. A Titans a múlt héthez képest szintén öt támadást vezetett a szünetig, és ugyanúgy három touchdownt és egy field goalt szerzett.

Abban azért reménykedtek, hogy a második félidő most nem másolják le, hiszen akkor pont nélkül maradtak, és közel volt az ellenfél az egyenlítéshez. De ha már az első félidőt lemásolták, akkor nem végeztek fél munkát és ugyanezt megcsinálták a második harminc percre. Első három kísérletre három játék után mehettek le, majd az utolsó két támadásban egy-egy first downt azért elértek, de a félpályát sem tudták átlépni. Védelmüknek és a Colts támadók hibáinak köszönhetik, hogy most is elég volt harminc percnyi játék a győzelmükhöz. Védő oldalon az ex-indianapolisi Denico Autryt lehet kiemelni, aki valószínűleg Ryan rémálmaiban kerül majd újra elő, hiszen többször odaért hozzá és a labdát is kiütötte kezéből.

A hazai oldalt nézve pedig a hibák megbosszulták magukat. Három alkalommal adták el a labdát, ebből kettő Matt Ryan nevéhez fűződik. Rögtön az első támadásban idén már nem először és nem is másodszor vesztette el fumble formájában a labdát a veterán irányító, amit az ellenfél meg is büntetett. Az első játékrészben ezen kívül még egyszer interception formájában is eladta labdát. A centerrel Ryan Kellyvel való összeszokottsága korántsem nevezhető zökkenőmentesnek, szinte minden drive-ban előfordul egy snapnél hiba, amit gyorsan kell javítani, mert így csúnya szezon elé nézhet a csapat. Az első félidőt azért sikerült szépen lezárni egy jó támadással, aminek a végén Mo Alie-Cox hozta vissza a hazaiak reményeit, így “csak” 14 pontos hátránnyal mehettek az öltözőbe.

Ott úgy tűnt, sikerült összekapni a csapatot, hiszen a védők bemutattak egy three and out védekezést, valamint a támadók zsinórban második támadásból is TD-t értek el, amit megint Mo Alie-Cox hozott. A futás egyáltalán nem működött, Jonathan Taylort szinte teljesen kivették a játékból, 20 próbálkozásból 42 yardot hozott össze a futó, valamint a végjátékhoz közeledve egy ígéretes drive végén a harmadik és egy yardos szituációban az ellenfél térfelén fumble-t is vétettek, pedig ott már közel lehetett volna az egyenlítés. A védelem a második félidőben lépett fel, akik ott lenullázták a Titans támadóit, több nyomást helyeztek Tannehillre, és Henryt is jobban tudták fogni. Azonban nem sikerült kihasználniuk az ellenfél totális leolvadását, így hiába játszottak le három csoportmeccset, azon egy győzelmet sem tudnak felmutatni.

(kronikk)

Los Angeles Chargers @ Houston Texans 34 – 24

Nincs túl sok új a nap alatt. A Chargers még a kulcshiányzók ellenére is nagy esélyese volt a meccsnek és könnyű sikert aratott (volna). Azonban a Chargers nem az a csapat, amely ne szeretne egy kis fűszert csempészni a meccseibe. A végeredmény meggyőző, a mutatott játék is többnyire, de egy szokásos leolvadás azért erre a találkozóra is jutott.

A kezdés remek volt a vendégek részéről. Mills nyitó drive-os pickje után, melyet Adderley szedett le, a félidőig 6 labdabirtoklásból 3 touchdownt és 2 field goalt értek el csupán egy punt kíséretében. Közel 300 támadó yardjuk volt már ekkor elsősorban Herbert jóvoltából. A támadófal hiányzói nem okoztak akkora traumát, mint talán páran számítottunk rá. A 6. körös újonc Jamaree Salyer jól védte Herbert vak oldalát, aki így meg tudta játszani két fő célpontját, Mike Williamset, aki 120 yardig jutott, és Austin Ekelert, aki a meccs embere lett 109 scrimmage yardjával és összesen 3 touchdownjával. Ekeler remekül lavírozott a boxban, többször is extra yardokat szerzett a kifelé vágásaival, egyszerűen nem tudták az apró növésű futót elkapni a Texans védői. Tisztán futva nem kaptak most rettentően sok yardot, de rengeteg rövid yardos passz után nyelték a yardokat. Meglepetésre Gerard Everett is előlépett Keenen Allen hiányában, a csapat első hatpontosát ő szerezte és a második legtöbb yardot kapta el a meccsen.

A félidő után elkezdődött a garbage time, ahol a Chargers igazán már csak túl szeretett volna lenni ezen a találkozón. Ez meg is látszódott, hiszen 3 punttal kezdtek, azonban a kevésbé koncentrált védelem ellen a Texans erőre kapott. Mills kiosztott két touchdown passzt, amivel 27-21-re kapaszkodott fel a hazai csapat. A második hatpontost követően ráadásul DeAndre Carter fumble-t vétett a punt után, így a red zone-ból támadhatott a Texans, a vezetés megszerzéséért. Hoppá!

Ez volt azonban az ébresztő a Chargersnek. Tillery strip sackjével megölte a drive-ot (visszaszerezte a Texans), így csak egy field goal jött össze a Houstonnak. 8 perccel a vége előtt azonban a már “kihűlt” Los Angeles-i támadósor újra tétmeccsen kellett a pályára lépjen. Herberték pedig elvégezték a kötelezőt. 12 játékból álló drive-ot vezettek több mint 6 percen át, melynek végén Ekeler zárta le végérvényesen a találkozót. Nem volt könnyű drive, több harmadik és egy negyedik downt is abszolválni kellett, de Ekeler és Williams a nehéz helyzetekben mindig elő tudott lépni.

A hazaiak továbbra is keresik első győzelmüket, de a vereség ellenére ismét voltak pozitív dolgok a játékban. Dameon Pierce 131 yardot szerzett 14 kísérletből és egy emlékezetes TD-t is összehozott. Az átlaga azonban a nagy játék nélkül is igen jó volt. A Texans támadósor azonban rettentően kiismerhető. Minden első kísérletnél Pierce kapta a labdát handoff révén, bár 1-1 passz is ment az irányába. Mills nem volt vállalhatatlan, a 2 pickjéből a második már rohamtempó miatt jött és garbage time-ban visszahozta a csapatát a meccsbe. Azonban nagyon korlátozott ez a Houston offense. Mills 26 passzából 18 ment Brandin Cooksnak (aki még mindig egy baromi jó elkapó – nem is érteni mit keres itt) vagy a Pierce – Burkhead futó páros valamelyikének.

A győzelem mellett Herbert annak is örülhetett, hogy zsinórban a 7. idegenbeli meccsén tudott 300 yard fölé jutni és a támadósor amikor csak kellett tudott pontokat írni a táblára. Bosa hiánya nem jött elő ma annyira, Khalil Mack és Joseph-Day nagyrészt nyomást tudott helyezni Millsre, akinek zsebe középen többször is összeomlott. A hazai védelemből új embert nem lehet kiemelni. Pitre a pálya tengelyében, míg Stingley az oldalvonal mellett nézett ki továbbra is jól, de a front sevenben nagyon kevés a tehetség, ami meglátszik a futás elleni védelmen és a pass rushon is.

(alatriste)

Related Topics

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!