Connect with us

Hír

Az egész szezonra elveszíthette Shaq Barrettet a Buccaneers

A Buccaneers elég csúnya gödörben van, ugyanis utóbbi három meccsét elvesztette (és az utóbbi hatból ötöt). Ráadásul elég sok a sérült is a csapatnál, a Ravens ellen nem léphetett pályára Antoine Winfield, Carlton Davis, Sean Murphy-Bunting, Akiem Hicks, Luke Goedeke, Cameron Brate és Russell Gage (plusz ugyebár IR-en van Ryan Jensen és Logan Ryan is). Most pedig újabb nevet írhatunk fel a maródiak listájára, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy a pass rusher Shaq Barrett kidőlt a szezon hátralévő részére.

Ugyan az MRI vizsgálatokat még nem ejtették meg, de Todd Bowles főedző azt nyilatkozta, hogy nem néz ki jól a helyzet, Adam Schefter pedig arról számolt be, hogy Achilles-szakadástól tartanak a csapatnál. Jó eséllyel ezt majd az MRI meg is erősíti, ami azt jelenti, hogy Barrett idén már nem léphet pályára és hosszú rehabilitáció vár rá.

Barrettnek egy sackje és két negatív yardos szerelése volt az éjjel, ezt megelőzően két sack és 19 nyomásgyakorlás került a neve mellé idén. Ugyan nem játszik az utóbbi években tőle megszokott szinten, de még így is egy jó teljesítményt nyújt a védőfal szélén és nagy érvágás a kiesése, mivel nem áll valami jól pass rusherekkel a Bucs. A korábbi első körös Joe Tryon-Shoyinka mellett így Carl Nassibnak és Anthony Nelsonnak kellene fellépnie, de egyiküktől sem várható top teljesítmény.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!