Mac Jones ma még megkapja a lehetőséget Bill Belichicktől a bizonyításra, azonban Ian Rapoport információi szerint “rövid pórázon” lesz tartva a Raiders ellen, és ha az első pár drive alatt nem teljesít az elvárásoknak megfelelően, akkor könnyen a padon találhatja magát.
Nem meglepő, hogy gondolkodnak Jones leültetésén, aki az utóbbi két meccsen 55,8 százalékos pontossággal 130 yardot, 0 TD-t és 4 interceptiont dobott.
Arra viszont jó esély van, hogy nem az eddigi csere Bailey Zappe, hanem Will Grier kapjon lehetőséget a stábtól. Mindketten kaptak szerepet az edzéseken, sőt még a QB/WR Malik Cunningham is, akire állítólag vannak külön felrajzolt játékok, szóval ne lepődjünk meg, ha ő is pályára kerül majd bizonyos szituációkban.
Griert 2019-ben a Panthers draftolta a harmadik körben, de nagyon nem vált be, már megfordult a Cowboys és a Bengals csapataiban is, de eddig két meccsen lépett pályára, 52 passzából 28 volt sikeres (53,8%) 288 yardért TD nélkül, ellenben 4 interception társaságában. A Patriotsnél tehát eléggé elkeseredettek lehetnek, ha felé fordulnak.

Legfrissebb cikkeink
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal