Derek Carr leigazolása eddig nem jött be különösebben a Saintsnek. Persze korai még temetni a projektet, ugyanakkor az is biztos, hogy amennyiben az irányító játéka nem fog jelentősen javulni, úgy a Saints évekig meg lesz lőve.
Carr 4 évre 150 millió dollárért írt alá a csapathoz az idei holtszezonban, amiből 60 millió dollár teljesen garantált volt. Ez utóbbiból idén kapott meg 30 milliót alapfizetés és aláírási bónusz formájában, illetve a jövő évi 2024-es alapfizetése is teljesen garantált, így legkorábban két év múlva lehet kivágni (elcserélni nem lehet, ugyanis no-trade záradék van a szerződéséből). Sőt, még a 2025-ös fizetéséből is garantált lesz 10 millió dollárnyi roster bónusz 2024-ben – csak hogy jobban fájjon.
Ha tehát rosszul megy neki a játék, úgy legalább a 2024-es idény végéig kell majd vele szenvedni. Ráadásul a Saints fizetési plafonjába nem fér bele az ő 35,7 millió dolláros cap hitje jövőre, így jó eséllyel a szerződéséhez hozzá lesz nyúlva. Jelen állás szerint már most lenne 27,1 millió dollárnyi halott pénz a kivágása esetén 2025-ben, de ehhez jó eséllyel további 22,8 millió fog társulni, ha a 2024-es fizetését átalakítják aláírási bónusszá – ez összesen ~50 millió dollár DM-et jelentene.
Könnyen lehet, hogy 2025-ben már a Saints is kénytelen lesz rálépni a fékre és feladni a lassan 10 éve tartó win now-ját.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- ThySoul on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- dr.baji on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Kopi3.14 on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Zotya on Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- Csakeztne on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!