Megszakadt a Dolphins öt mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata, ezúttal nem működött a Tua-faktor – olyannyira nem, hogy Brian Flores a mérkőzés közben ültette le a padra az 1/5-ös újoncot.
A 6-3-as Dolphins favoritnak számított a 3-6-os Broncos ellen, ennek ellenére a csapat szenvedett. Tua Tagovailoa semmilyen extrát nem tett hozzá a mérkőzéshez: 20 passzából 11 volt jó 83 yardért és egy TD-ért, mielőtt lecserélték (a TD egy interception után jött, mindössze 17 yardot kellett megtenni a célterületig).
A Broncos jól felkészült a fiatal irányítóból, hatszor sackelték, mielőtt Ryan Fitzpatrick beállt a helyére, az utolsónál ráadásul úgy tűnt, hogy meg is sérült. Brian Flores azonban a mérkőzés után elmondta, hogy nincs szó semmilyen sérülésről, szakmai okok miatt történt meg a csere, ugyanis úgy látta, Fitzpatrickkel nagyobb esély van a győzelemre.
Egy fokkal valóban jobb volt vele a Dolphins, de az eredményen ez nem látszott: a veterán irányító 18 passzából 12 volt jó 117 yardért és egy interceptionért a meccs legvégén. Ezzel együtt Flores kijelentette, hogy Tua helye továbbra sincs veszélyben és a következő fordulóban is ő fog kezdeni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások