Ian Rapoport információi szerint a Saints sztárelkapójának, Michael Thomasnak nemrég meg kellett műteni a bokáját, hogy helyreállítsák a szalagokat, ez pedig azt jelenti, hogy ki kell hagynia a szezon elejét. Júniusban volt a műtét és állítólag körülbelül négy hónapos rehabilitáció javasolt, szóval várhatóan legalább 3-4 mérkőzést kell a partvonal mellől néznie Thomasnak.
Rapoport hozzáteszi, hogy ez az egész még a tavaly év eleji bokasérüléséből fakad, ami miatt 2020-as szezon nagy részét ki kellett hagynia Thomasnak. A jelek szerint tehát még mindig nem jött helyre az a boka, és felvetődik a kérdés, hogy miért nem döntöttek hamarabb a műtét mellett.
Thomas kiesése azt jelenti, hogy a Saintsnek Tre’Quan Smith az első számú elkapója jelenleg, mögötte pedig Marquez Callaway és Deonte Harris van a depth charton, ez pedig elég borzasztóan néz ki – Tom Pelissero információi szerint a csapat már el is kezdett szabadügynök WR-ek után nézelődni. Mellettük Alvin Kamarának juthat így még nagyobb szerep, illetve a tight end Adam Trautman kaphat több labdát. Vagy épp Taysom Hill ugorhat be elkapni, ha Jameis Winston lesz a kezdő irányító.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások