David Njoku korábban már többször is kért cserét a Brownstól, fél éve pedig kvázi el is búcsúzott a csapattól. Ennek ellenére még mindig a Cleveland játékosa, ráadásul a tervei is jelentősen megváltoztak: a fiatal tight end ügynöke arról beszélt a Cleveland.com-nak, hogy Njoku szeretne hosszabbítani.
Njoku idén az ötödik éves opciójával játszik, vagyis jövőre szabadügynök lesz. A fizetése 6,013 millió dollár, ami az elmúlt két évben (17 meccsen) jegyzett 24 elkapás, 254 yard és három TD után még számára hízelgő, még egy gyengébb idény után nagyon rossz piaca lenne. Ennek fényében nem meglepő, hogy addig szeretne hosszabbítani, amíg viszonylag sokra tarthatják, bár közel sem biztos, hogy ebben a Browns is partner lesz a még három évig élő szerződéssel rendelkező Austin Hooperrel a fedélzeten.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
Legutóbbi hozzászólások