Eladásra kerül a Denver Broncos! A napokban beérkeztek a második körös ajánlatok is, most pedig kiderült, hogy ki veszi meg a csapatot. A Broncos és a Walton-Penner család ugyanis közösen jelentette be, hogy elindították az adásvételi szerződés folyamatát. Mike Klis információi szerint pedig 4,65 milliárd dollár a vételár, ami a valaha volt legtöbb egy amerikai sportcsapat esetében.
A Broncost megvevő csoport vezetője az a Rob Walton, aki a Walmart láncot alapító Sam Walton fia. Ezzel ő lesz a liga leggazdagabb tulajdonosa, ugyanis márciusban 62 milliárd dollárra becsülték a vagyonát, ezzel a 18. leggazdagabb ember a világon. Az elsődleges tulajdonosi körben ott lesz még lánya és az ő férje. Csatlakozik a tulajdonosi körhöz Mellody Hobson is, aki a Starbucks elnöke és az Ariel Investments társ-CEO-ja. Ő kipipálja Roger Goodell azon célját is, hogy növelje a kisebbségi tulajdonosok számát a ligában. Hobson férje egyébként a Star Wars atyja, George Lucas.
Az eladás persze még nem hivatalos, hiszen jóvá kell hagynia az NFL tulajdonosi körének (24 szavazat szükséges) és a liga pénzügyi bizottságának is, de minden bizonnyal ez csak formalitás.
A Broncost éveken át egy tröszt vezette, mivel a 2019-ben elhunyt Pat Bowlen gyermekei nem tudtak megegyezni, hogy ki vegye át a csapat vezetését. Végül arra jutottak, hogy eladják a franchise-t, ami most valósulhat meg.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások