A remek pass rusher Harold Landry a szerdai edzések alatt elszakította az ACL-ét, így kihagyja a teljes 2022-es idényt, írja Adam Schefter. Hatalmas érvágás ez a Titansnek, pláne azok után, hogy Landry idén kapott egy 5 éves, 87,5 millió dolláros hosszabbítást.
A 25 éves védő 2018-ban a csapat második körös játékosa volt és a Titans legjobb pass rusherévé nőtte ki magát. Újoncként ugyan nem kapott nagy szerepet, de másodévesként már stabil kezdő volt és az elmúlt három szezonban (a rájátszással együtt) 191-szer generált nyomást és 33 sacket szerzett – habár tegyük hozzá, hogy sokat profitál a Titans jó rendszeréből, ugyanis elég sok nyomása blokkolatlan vagy egyéb “nem magas minőségű” nyomásgyakorlás volt.
Nincs szerencséje a csapatnak a pass rusherekkel az elmúlt években. 2020-ben Jadeveon Clowney csak nyolc meccsen lépett pályára sérülés miatt és egyetlen sacket sem szerzett, a tavaly 5 évre 82,5 millióért igazolt Bud Dupree pedig csak 11 meccsen játszott és mindössze három sack került a neve mellé. Utóbbi mellett a poszton ráadásul csak Ola Adeniyi és Rashad Weaver van a rosteren, így jelenleg a Titansé a liga egyik legrosszabb pass rush személyzet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások