Tua Tagovailoa tavaly hivatalosan legalább kettő, de valószínűleg inkább három agyrázkódást szenvedett a pályán. A Dolphins irányítója a holtszezonban különleges módszereket is bevetett, hogy csökkentse a jövőbeli agyrázkódások valószínűségét, például eljárt ju jitsu edzésekre, hogy biztonságosabban essen és elkerülje, hogy a feje a földbe ütközzön. Ennek a tréningnek a része volt az is, hogy meccsfelvételeket elemeztek nem a futball-, hanem a ju jitsu edzőjével.
Tua és a ju jitsu edzője minden egyes esetet kielemeztek, amikor az irányító földet ért a tavalyi szezonban annak érdekében, hogy megpróbáljanak javítani azon, ahogyan az irányító elesik, hogy ne üsse be a fejét a földbe.
“Nem volt rossz élmény visszanézni. Jobb akarok lenni mindenben, amit csinálok, hogy győzelmekhez segítsem a csapatot és tudom, hogy a legnagyobb dolog az egészségem, a bevethetőségem. Úgyhogy a felvételeket elemezve újra tudtuk élni a forgatókönyveket, ahogy szereltek és ahogy elestem. Többféleképp történtek ezek és megvizsgáltuk, hogyan tudnám ezeket elkerülni.”
– mondta az ESPN-nek.
Kíváncsian várjuk, hogy beválnak-e a gyakorlatok és sikerül-e Tuának elkerülni idén az agyrázkódásokat. Ha így lesz és a pályán tud maradni az egész szezonban, akkor nagyon jó idény vár a Dolphins szurkolóira.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások