259 játékost draftoltak idén és még rengetegen találtak maguknak csapatot draftolatlanként. Közülük főleg az első- és második napos tehetségektől várnak sokat hosszú távon, de nem minden magason választott játékosnak van magas hozzáadott értéke a csapat sikereihez újoncként. Most összegyűjtöttük azt a 10 (+1) rookie-t, akik idén kulcsszerepet tölthetnek be a csapatuk sikereiben.
10. Tre Hawkins/Deonte Banks, CB, Giants
Az elején csalok egy kicsit, ugyanis nem tudtam dönteni Tre Hawkins és Deonte Banks között. A Giants CB-sora olyan vékony, hogy mindketten kezdeni fognak a szélen, és mivel a csapat alapvetően a rájátszásért indul harcba idén, így nagyon sok fog rajtuk múlni. Banks 1/25-ös volt, ami után várható volt, hogy a kezdőben találja magát, viszont eddig elég felemás teljesítményt nyújtott. Futás ellen nem igazán használható, ellenben 36 coverage snapen egyetlen elkapást sem engedett az előszezonban, ami még edzőmeccsen is korrekt teljesítmény. Hawkins hatodik körös volt, ő Banksszel ellentétben futás ellen villogott eddig (mindkét játékosnak 61 snapje volt pont ugyanolyan eloszlásban), passz ellen meg-meg tudták verni, de nagy probléma vele sem volt. A szezonban biztos lesznek rossz pillanataik, de ha képesek lesznek legalább egy átlagos szintet hozni ebben az amúgy elég jól kinéző védelemben, akkor jelenthetik azt a különbséget, ami a rájátszáshoz kellhet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások