Connect with us

Hír

A Saints átalakította Carr szerződését, hosszabbított elkapójával a Rams

A Saintsnek elég jól jött a hatalmas növekedés a fizetési sapkában, hiszen így a várakozásokhoz képest bő $10 millióval nagyobb lett a mozgásterük – vagy ennyivel lett kevésbé kicsi. Ez persze nem változtatott azon, hogy Derek Carr szerződését átalakították, az alapfizetését aláírási bónusszá konvertálták, így $23 milliót spóroltak a sapkában – írja az ESPN. Így már “csak” $42 millióval lépik túl a plafont az Over The Cap kalkulációi alapján.

Carrt tavaly szerződtette a Saints, és a statisztikái nem is néztek ki rosszul (68,4% pontosság, 3878 yard, 25 TD, 8 INT), de ezek egész magas százaléka volt üres statisztika, és nem véletlen nem voltak vele elégedettek a Saints szurkolói. A csapatnak csak 9-8-as mérleg jött össze és lemaradtak a rájátszásról.

Ezzel együtt most még jobban el kellett köteleződniük Carr mellett, a sapka korábbi menedzselése miatt nem volt más választásuk. És könnyen lehet, hogy jövőre is ezt kell majd tenniük. Az irányító jelen állás szerint $51 milliós cap hittel rendelkezik 2025-re, és kivágása esetén ugyan lehetne spórolni $11 milliót, de be kellene nyelni $40 millió halott pénzt.


A Rams mindeközben hosszabbított harmadik számú elkapójával, Demarcus Robinsonnal. Ian Rapoport információi szerint egy évre maximum $5 milliót kereshet Robinson. Tavaly 371 yardot és 4 TD-t szerzett, illetve még 44 yardot a rájátszásban. Nem extra számok, de Cooper Kupp és Puka Nacua mellett nem is egyszerű a dolga, plusz Tutu Atwell is fellépett végre.

Lehet Robinson egyébként egy szerencsét hozó játékos, hiszen a korábbi Chiefs- és Ravens-elkapó zsinórban nyolcadik szezonjában jutott be a rájátszásba a csapatával, tehát karrierje összes évében.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x