Tavaly a New York Giants megunta azt, hogy a védelmük folyamatosan a liga középmezőnyébe tartozott, és a szabadügynök piacról próbálták orvosolni problémájukat. A döntés miatt kaptak hideget-meleget, sok játékost csak túlárazva szereztek meg, valamint a motiváció kérdése is fennállt, de végül Jerry Reese-nek lett igaza. Az egyik ilyen “megvásárolt” játékos Janoris Jenkins volt, aki mindenképp egyben tartaná ezt a védelmet.
„Ha egyszer ennyi pénzt és energiát öltek abba, hogy ez a védelem összeálljon, miért kéne rögtön egy év után megbontani azt? Maradjunk együtt, mert ez a védelem csodákra képes. Eddig sosem tudott a védelem előrelépni itt, mert nem volt meg állandóság, úgy pedig elég nehéz védelmet építeni. Most van egy masszív alap, ahonnan senkit nem szabad elengedni, és erre lehet tovább építkezni. Nagy dolgokra vagyunk hivatottak, de ehhez Jason (Pierre-Paul) és Dominique (Rodgers-Cromartie) is szükséges.”
Tavaly nem volt olyan szekció, ahová ne érkezett volna új játékos, és akik a legnagyobb figyelmet (=pénzt) kapták, azok rendre beválnak. Olivier Vernon brutális duót alkot JPP-vel a védőfal fal szélein, Damon Harrison pedig belülről végez pusztítást. A New York-iak légvédelmére pedig szavak nincsenek. Az interjút adó Jenkins ott folytatja, ahol a Ramsben abbahagyta, a draft első köréből nem kis meglepetésre kiválasztott Eli Apple is jó húzásnak bizonyult, a meglévők közül pedig Landon Collins és DRC is All-Pro szinten játszott.
Jason Pierre-Paul szabadügynök lesz, a megtartása pedig nem ígérkezik olcsónak, Dominique Rodgers-Cromartie-ról pedig egy cutolást híreszteltek még hónapokkal ezelőtt a 9 milliós cap hitje és Eli Apple draftolása miatt, de a 2016-os szezonja talán elhessegette ezeket a gondolatokat. Jelenleg kicsivel kevesebb mint 24 millió dollár költőpénzük van, a támadófalba és a linebacker sorba is elférne erősítés JPP újraigazolása mellett.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások