Muhammad Wilkerson szénája alaposan kifelé áll New Yorkból. Nem elég, hogy többször is megszegte a csapat szabályait, de még a játéka is elmarad attól, amiért a világ pénzét megkapta a hosszabbításának idején.
A Jetsnél már nem először jönnek elő fegyelmezési problémák, és nem először jön elő Wilkersonnal kapcsolatban hasonló eset. A legutóbbi meccsen egy negyed erejéig csak a kispadon kapott helyet, amiért késett az egyik meetingről, de tavaly szintén hasonló okok miatt kapott egy negyednyi kispadozást. Több Jetshez közel álló forrás szerint ez többször is megtörténik vele a mindennapokban, nem csak ez a két eset volt az első. Ilyen hozzáállással nehéz a csapat vezérévé válni, ráadásul a mutatott játéka sem ugyanaz mint 2-3 évvel korábban.
A Jets már amúgy is megmutatta az idei offseasonben, hogy nem fél kitenni a nagyobb neveit a csapatból, ha ez kell az öltözői légkör rendbetételéhez, és Wilkersontól sem lennének restek megválni. Erre szintén jetses beatwriterek látnak sok esélyt, szerintük a 28 éves játékos napjai meg vannak számlálva New Yorkban. Korábban már írtunk arról, hogy ez a lehetőség komolyabb anyagi veszteségek nélkül is lehetséges a Jets számára, csak időben kell cselekedniük.
Már a tavalyi szezonja után is jogos kritikákat kapott, de az idei még gyengébb lehet számára. A 2015-ös idényt 12 sackkel fejezte be, azóta összesen 7-nél tart. Ha ez a következő négy meccsen nem kezd drasztikusan változni, akkor semmi esélyt nem látnak arra, hogy a csapat rosterén lesz a 2018-as szezon kezdetekor.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások