Ha valamit nem lehetett elmondani Case Keenum denveri karrierjéről, akkor az a labdabiztosság. Az idei szabadügynök-piacon szerződtetett irányító ahogy várható volt elmaradt a tavalyi csodaszezonjától, de sikerült őt egyenesbe tenni – a Broncos pedig masírozik a rájátszás harc felé.
Keenum az első nyolc meccsének mindegyikén legalább egyszer elajándékozta a labdát az ellenfél védelmének, összesen pedig 11 labdavesztése volt. Azóta viszont valami megváltozott, hiszen a legutóbbi három meccset turnover nélkül hozta le az irányító, ebből két találkozót be is húzott, és nem sokon múlott, hogy ez a szám három legyen. Keenum nagyon egyszerűen fogalmazta meg a pálfordulást:
Mostanában a saját játékosainknak, és nem az ellenfeleknek passzolok.
Ennyire egyszerű játék a foci! Természetesen nem csak ennyiről van szó, és ki is fejtette bővebben.
Csak próbáltam okosabb döntéseket hozni. A szezon elején nem jött össze, és nagyon bosszantott. Irányítóként ez számomra kiemelkedően fontos, hiszen az én eladott labdáim győzelmekbe kerültek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a turnover a legfontosabb statisztika az NFL-ben a meccsek eldöntése szempontjából. Fordulóról fordulóra próbáltam levetkőzni a szezon eleji hibáimat, és minél jobban vigyáztam a labdára. A döntéseim nagyban befolyásolják a támadósor sikerességét, így muszáj voltam még keményebben edzeni és odafigyelni erre, de úgy tűnik volt értelme. Egy hullámhosszra kerültünk a srácokkal, és nagyon jól érezzük egymást a meccseken is.
A pihenőhete óta a Broncos két győzelemmel tért vissza, ráadásul nem is akárkik ellen, hiszen a Chargers és a Steelers kényszerült kapitulálásra Keenumék ellen. A denveriek egyik meccsen sem voltak esélyesek, mégis sikerült nyerniük, Keenumnak ez nagyon fekszik.
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem szeretek underdogként játszani. Ezért nem is bánom, hogy nem tisztelnek eléggé. Számomra az a fontos, hogy az öltöző tiszteljen, ne a kinti közeg, márpedig úgy érzem most nagyon egyben vagyunk, és nem foglalkozunk mások véleményével. Bízunk egymásban, bízunk az edzőink döntéseiben, és működik. És nagyon jó érzés a lesajnált hangok ellenére győzni.
Bár a rájátszás azért odébb van, de szigorúan matematikailag abszolút realitás lehet a Broncos számára. A szezonkezdésük után egy 8-8-as idény is sikernek tekinthető, de vajon ez elég lesz ahhoz, hogy Vance Joseph és Case Keenum is megtartsa az állását?
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások