Connect with us

Hír

Vaccaro IR listára került, vége a szezonjának

A Saints elvesztette a szezon további részére a védelem egyik alapemberét, a safety Kenny Vaccarot. A New Orleans-i csapat jó eséllyel pályázik arra, hogy bejusson a rájátszásba, így a játékos sérülése még érzékenyebben érintheti a csapatot.

Vaccaro már eddig is combközelítő izom sérüléssel játszott, ami mostanra már el is szakadt, most pedig még a csuklója is megsérült, ezért a Saints kénytelen volt IR listára tenni. Az még nem teljesen tisztázott, hogy a játékos csuklója mikor sérült meg, ugyanis nem volt jelentve sérültként és a szerdai edzésre még ‘teljes értékű munka’ volt jelezve a játékos neve mellett. Vaccaro, így 59 szereléssel, 1,5 sackkel, 3 interceptionnel és 7 leütött labdával zárt 12 mérkőzésen.

Az utóbbi hetekben már látszott a safety játékán, hogy valami nincs rendben, mert a szezon eleji formájához képest gyengébb teljesítményt nyújtott. Idén egyre több csapatnál lehet hallani, hogy játékosok sérülten játszottak (például: Seahawks, Colts), ezzel veszélyeztetve játékosok pályafutását, így a ligának ebben lépnie kell, hogy a csapatok minden sérülést bejelentsenek.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!