Connect with us

Minden ami NFL

Igazságot Jared Goffnak és Les Sneadnek!

Les Snead nem kevés kritikát kapott azért, amiért akkor és ott egy 134 millió dolláros szerződéssel hosszabbított Jared Goffal, aki a 2019-es teljesítményével nem szolgált rá erre. Persze nem csak a GM, hanem maga Goff is kutyázva van azóta, ami szerintem nem teljesen jogos. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

2019-ben nem egy irányító kapott új szerződést csapatától, amivel az átlagkereseteket is az egekbe lőtték. Rodgers egykori rekordja már másfél millióval marad el a friss legjobban kereső Russell Wilsontól, a garantált lóvéknál viszont drasztikusabb ugrás történt. Az eddigi rekorder Matt Ryanre 10 milliót vert most Goff új papírja, így 110 milliós garantált tartalommal ő teszi zsebre a legtöbbet a szerződéséből. Folyamatosan nőnek a bérek ezen a poszton, és ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen hátravan még az új Kollektív Szerződés beiktatása is. Ennek ellenére Goffba és Sneadbe nagyon sokan beletörlik a lábukat, ami érzésem szerint rettentő túlzó.

Mit tehettem volna Maúnika?!

Kezdésnek vegyük az irányító körül kialakult helyzetet a szerződés megkötésének idején. Ő volt az utolsó, aki a nagy szerződéshullásból részesült, hiszen addigra Russell Wilson, Ben Roethlisberger, Carson Wentz és Tom Brady is túl volt már ezen a top fizetést kapó játékosok közül, ehhez képest csak a garantáltakban lett rekorder a Rams QB-ja. Ez valahol félsiker, hiszen minél később adsz a szerződésre váró irányítónak szerződést, annál nagyobb az esélye, hogy neked kell a legtöbbet áldoznod érte, hiszen az előtte megkötött szerződések lesznek a lécek, amiket az irányítód ügynöke meg akar ugrani. Az, hogy alig kapott nagyobb lóvét egy Super Bowl részvétel után mint Carson Wentz, az valahol a GM-nek dicséret, vagy Howie Roseman ugyanolyan nímand, mint Snead – ezt döntse el mindenki magában.

Mert ne feledjük el, hogy Goff egy Super Bowlról jőve kapott szerződést, ami alapból megdobja a tárgyalások során kialkudott dollármilliókat. Persze már hallom a bekiabálásokat, hogy McVay bábja és a többi, de még mindig az NFL legfontosabb posztjáról beszélünk, és Goff nem indokolta addig a pontig, hogy őt nem éri meg hosszú távon megtartani. Sosem lesz a 10 legjobb irányító között, de ha csak őket tekintjük franchise QB-nak, ezáltal hosszú távú megoldásnak, akkor cudar világ elé nézünk. De ezek a megítélési viták szubjektívak, és ezek alapján nagyon torz a Goffról alkotott kép. A 2016-os újonc triumvirátust szeretjük egy lapon emlegetni és összehasonlítani, mint ahogy most is kiváló szemléltető eszköz lesz számomra. A Goff-Wentz-Prescott hármas éves rangsora ugyanis tökéletesen leírja, hogy egy évre nem lehet alapozni a megítélését egy játékosnak.

2016

  1. Prescott
  2. Wentz
  3. Goff

2017

  1. Wentz
  2. Goff
  3. Prescott

2018

  1. Goff
  2. Prescott
  3. Wentz

2019

  1. Prescott
  2. Wentz
  3. Goff

Ha az NFL követőket megkérjük, hogy tegyék már sorrendbe hármójuk teljesítményét szezonról szezonra, garantálom, hogy 90+%-ban ezt a sormintát kapjuk.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Mindannyiuk teljesítménye változott, ehhez képest Goff akkor kapta meg a nagy pénzt, amikor a legjobbnak tartották, míg mondjuk Wentz épp a legrosszabb formában volt a hármasból, mégse láttam Rosemant fikázó kommenteket amiért hasonló körülmények között hosszú távra leláncolta irányítóját. Persze Snead megtehette volna hogy vár, hiszen még két évre szerződése volt Goffnak, de ő inkább bebiztosította az NFL legfontosabb posztját a franchise-ában, amíg még olcsón megússza. Ezt nem érzem akkora hibának, Goffnál rosszabb játékosok is kaptak már több éves szerződést, mert QB nélkül semmi vagy – ezt még lehet sokszor fogom leírni, de ezt a tényt mindig fontos leszögezni. És ha már egy átlagosnál jobb irányítód van, az esélyeid is megnőnek a Lombardi-trófeára.

Kifogások, kifogások, kifogások

Amióta megköttetett a szerződés, azóta Goff nem játszik jól, a Rams pedig a Super Bowl-részvételt követően lemaradt a rájátszásról. Természetesen egyből a QB és a szerződése lett keresztre feszítve, amiben csak annyi igazság van, hogy Goff ennyi pénzért nem tett annyit a csapatért, ami a PO-hoz elég lett volna. Na de miért nem?

McVay rendszerének alfája és ómegája a támadófal, ami idén egyrészt brutális formahanyatlásba kezdett, másrészt meg olyan szintű sérüléshullám sújtja egész évben, hogy időtlen idők óta nem állt ki a legerősebb ötös – ami mondjuk Rodger Saffolddal, egy remek guarddal szegényebb lett tavaly óta. Ez alapjaiban határozta meg a passz-és futójáték sikerességét, ami órási visszaesést produkált a tavalyi szezonhoz képest.

Goff egy dologban ludas, hogy az érettséggel egyre gyatrábban játszik nyomás alatt, holott pont fordítva kellene történjen. 2017-ben még a középmezőnyben volt a nyomás alatti passzmutatója, tavaly és az idei szezonban viszont a liga végéhez tartozik, holott az offense csak jobb lett körülötte idővel. Márpedig Goff a dropbackjei több, mint harmadán nyomás alatt van, ami az ő, ezáltal az offense sikerességét is korlátozza. Ami a legnagyobb, és egyben jogos kritika vele kapcsolatban, hogy tiszta zsebben sem volt jó 2019-ben. 10 interceptiont dobott mikor nem volt nyomás alatt, ez a negyedik legtöbb a ligában, és a pontossága is csak a 21. helyre teszi őt 39 vizsgált QB közül. De még egyszer mondom, ez egyelőre egy szezonnyi kilengés, csak az időzítés miatt most mindenki kipécézte.

Kifogásokat mindig könnyű találni valaki védelmében, ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy nem minden QB Russell Wilson, hogy ha nincs fala, ha nincs futója, ha nincs elkapója, ha nyomás alatt van, ha leszakad a fél lába, akkor is jól játszik. El kell fogadni, hogy a liga irányítóinak nagy többsége nem tudja egymaga megváltani a világot, és segítségre szorul az edzőitől, és ha azt nem kapja meg, akkor nem tud az elvárt szinten teljesíteni. A futball még mindig csapatjáték, és nem lehet elvárni, hogy egy átlagirányító egymaga húzza ki a csapatot a szarból. Márpedig Goff ezt a segítséget nem kapja meg a faltól, amely 2018-ban a 11., 2019-ben a 27. passzblokkolás terén a PFF-nél, ez pedig nem olyan különbség, amit csak egy legyintéssel elég elintézni.

Megítélés terén elég csak Wentzig elmenni, aki előtt ugyan van fal, cserébe az elkapói hoznak idén vállalhatatlan produktumot, ami gátolja az offense sikerességét. Jimmy Garoppolo szintén nem azért lehet egy ilyen erős csapat tagja, mert a teljesítményével felhúzza a támadósort, hanem mert fölötte is egy olyan offense mastermind áll, mint amilyen Goff felett is – de ha megcsinálják azt amit az edző kér, akkor nem mindegy? Az irányító sajnos nem egy olyan poszt, ahol ha nem vagy elégedett egy átlagos QB-val, akkor csak úgy lecseréled egy jobbra, mert nincs annyi merítési lehetőség. Goff még mindig csak 25 éves, szóval nehéz azt mondani róla, hogy ennél jobb már nem lehet, így temetni a karrierjét és Snead arcát a falba verni fölösleges.

Nem a végeredményt kell nézni, hanem a körülményeket

A legegyszerűbb kérdést kell feltennünk, mikor erre a szerződésre gondolunk: mit ért el vele a Rams? A pesszimista persze azt mondja, hogy nulla költőpénzt, ami persze igaz, de igazából biztonságot. Ezzel ugyanis hosszú távon megvan a QB-ja a csapatnak, amiért nem egy franchise adna hálát jelenleg. Még akkor is, ha Goff nem tartozik az elitbe. Meg úgy őszintén, mit tehetett volna Les Snead?

Tegyük fel, hogy nem hosszabbít Goffal, és lemegy a szezon ugyanezzel a kimenetellel. QB-kérdés még nem lenne, meg hát a draftpick is magasan lenne (ha lenne), az FA-ról meg nem találna jobbat Goffnál, így biztos vele kezdené meg a következő idényt. Lemegy a 2020-as szezon is, ahol ha továbbra sem történne javulást, vagy elengednék, vagy franchise taget tennének rá, miközben erős nyomás lenne a GM-en, hogy oldja meg az irányító helyzetet. Mivel Goff szabadügynök lenne, így az ára is biztos az egekbe szökne más csapatok licitje által, vagyis még drágábban kapnák meg ugyanazt a játékost, akit nemrég viszonylag olcsón szerződtettek. FA-ra nehéz bíznia magát az embernek, így marad a draft, ahol szintén lutri, hogy hol lesz draftpicked, és lesz-e olyan QB, aki előrelépés Goffhoz képest. Anyagilag biztos jobban járnak ezzel a lépéssel, de eredményekben lehet semmivel nem lennének előrébb. Illetve ha Goff teljesítménye javul, akkor is többet kellene neki fizetni a mostani szerződésénél.

Helyette mit ért el Snead: biztonságot és a liga egyik legjobb fiatal cornerbackjét. Bizony, ha nincs lefixálva a QB poszt, akkor biztos nem adta volna el két első körét Jalen Ramsey-ért, amiért egyébként szintén sok kritika érte Sneadet.

És akkor most át is venném az ügyvédjének a szerepét, hiszen renningan is elég kritikusan fogalmazott a Rams GM-ének néhány döntését illetően. Nem csak Goff, de Brandin Cooks kontraktusát is megkérdőjelezik utólag, csak nem tudom miért. Adott egy fiatal elkapó, aki három különböző csapatban is 1000 yard fölött zárt, ráadásul első öt szezonjából négyszer is átlépte ezt a határt, mi mást kellene még csinálnia, hogy megérdemelje a nagy pénzt? McVay rendszere elkapóbarát, hiszen a Kupp helyére beugró Josh Reynolds is fel tudta venni a lépést tavaly, de kell egy hosszú távú biztos pont, a Woods-Cooks-Kupp hármasból én is Cooksot választanám erre. Természetesen az első gyenge szezont követően már tépnék össze a szerződését, de ne temessük a teljes franchise-t egy kisiklott év után.

Snead egy dolgot csinált rosszul, hogy kivághatatlanná tette Todd Gurley-t. Tudjátok jól, hogy mi a véleményem a futókról és az értük adott súlyos összegekről, teljesen felesleges volt ez a lépés mikor az utcáról berángatott C.J. Anderson is lehozta ugyanezt, ráadásul elég nagy százalékban lehet jó és olcsó futót találni a draftról. A másik negatívum még, hogy semmi mozgásteret nem hagyott az erősítésre. Első körös tehetséget nem tudnak szerezni két évig, valamint a szabadügynök-piacon is ki kell számolni minden centet, ha játékost akarnak hozni. Viszont összehozott egy olyan magot, amire bármelyik edző szívesen építene hosszú távon. Van QB, van első számú elkapó, megvan a liga legjobb védője és a liga egyik legjobb cornerbackje (bár szerződést még nem kapott), ezek mellé egy futó, egy jobb képességű RT, és 2021-ig egy WR2 is a rosteren van. Tény, hogy a hiányposztok és az erősítési lehetőségek aránya nem fest túl jól, de még mindig jobb ez a helyzet, mint mondjuk a Brownsé volt, amikor temérdek draft pick és cap space állt a rendelkezésükre, mégsem tudták érdemben kihasználni.

Összegzés

Snead Jeff Fisher óta igyekszik mindent jóvá tenni a franchise-zal, és véleményem szerint jó úton halad. Nem minden döntése ült, ezt be kell vallani, de koránt sem gondolom, hogy ő a legkártékonyabb a franchise-ra nézve. Persze szebben mutatna, ha mondjuk három jó O-Lineman lenne szerződés alatt mondjuk Robert Woods vagy Todd Gurley helyett, de így is a jobb csapatok közé tartozik a Rams a hiányosságai ellenére. A saját dolgát nehezíti meg az erősítésre, de egyáltalán nem menthetetlen a franchise körül kialakult helyzet, “csak” okosan kell csinálnia. Márpedig ha okosan csinálja, akkor Goff teljesítménye is feljavul, ez pedig elengedhetetlen, ha a Seahawks és a 49ers koronájára fáj a foguk.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!