A Detroit Lions nagy meglepetésre a Saints helyettes főedzőjét/tight end edzőjét, Dan Campbellt nevezte ki a csapat élére. Matt Patricia rémuralma után kellett a változás az öltözői kultúrában, ebben nincs is hiba, de lelkesen, “térdkalácsokat kiharapva” is lehet veszíteni.
Matt Patricia egy tiszteletlen, arrogáns diktátor volt, regnálása három éve alatt a Lionsben játszani maga volt a pokol. Ezzel még nem is lett volna baj, New Englandben sem csak móka és kacagás az élet, de bajnoki címekkel az ujjon könnyebb elviselni a hóban futást. A Super Bowl viszont még elméleti szinten sem merült fel Detroitban, emiatt a játékosok nettó kínzásként élték meg az elmúlt szezonokat. Mindezek fényében teljesen érthető, hogy olyan főedzőt keresett a vezetés, aki képes felrázni a padlón lévő játékosokat és végre tényleg kialakít egy egészséges, lehetőleg győztes kultúrát.
Jelöltekből volt bőven: Robert Saleh nagyon ígéretesnek tűnt, pár egyetemi nagymenőt is pedzegettek, illetve olyan régi motoros jófiuk is szóba jöttek, mint Todd Bowles vagy Marvin Lewis. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindegyikükért megdobbant az egyszeri szurkoló szíve, de valamilyen logikát mindenkiben lehetett találni.
Természetesen kisebb nevek is bekerültek a kalapba: a legtöbb csapat akár a kisebbségi-kvóta, akár ködösítés miatt gyakran teljesen véletlenszerűnek tűnő jelöltekkel is beszél. Úgy tűnt, Dan Campbell is ebbe a csoportba tartozik: mindenki arról cikkezett, hogy sikerült Eric Bieniemy vagy Robert Saleh interjúja, a Saints helyettes főedzőjének meginterjúvolása szinte fel sem tűnt a híráradatban. Tegyük hozzá, teljesen érthető módon, hisz ki venne komolyan egy nulla játékhívási tapasztalattal rendelkező TE-edzőt. Nos, a Lions.
Campbell Who?
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Nem meglepő, ha Campbell neve nem ismerős. 1999-ben tight endként került a ligába, a Giants választotta ki a harmadik körben. A Super Bowlig is eljutott a csapattal, majd megfordult a Cowboysban és a Lionsben, tagja volt a 0-16-os gárdának (sérülés miatt csak egy meccsen játszott). A nyeretlen 2008-as szezon után elküldték, aláírt a Saintshez, de ahogy a korábbi két szezonjában, úgy most is megsérült, és bár sérültlistán tagja volt a bajnoki címet nyerő New Orleansnak, gyűrűt nem kapott.
A 2009-es idény után vonult vissza, majd a Dolphinsban kezdett edzősködni, ahol a 2015-ös szezon elejéig a tight endeket edzette, majd Joe Philbin kivágása után 12 meccsen keresztül irányította a csapatot, nem is teljesített rosszul. 5-7-es mérleget ért el egy romokban levő, demoralizált, kiherélt csapattal, de mivel a változások után szinte kivétel nélkül jön a fellángolás, mindennek nem sok jelentőséget tulajdonítottak.
Senki nem ajánlott neki főedzői állást, így elment a Saintshez a tight endek edzőjének és Sean Payton helyettesének. Öt éven keresztül dolgozott a liga egyik legjobb főedzőjének kezei alatt, és bár néha-néha felmerült a neve egy új HC-t kereső csapatnál, szürreálisnak tűnt a kinevezése – és nem ok nélkül.
John Harbaugh vagy Rod Marinelli?
Az esetek döntő többségében a csapatok a játékhívási tapasztalatokkal rendelkező jelölteket preferálják főedzőnek. Ennek két fő oka van:
- Az NFL-ben mindenki másol és abban bízik, hogy ő találja meg az új Kyle Shanahant.
- A labda valamelyik oldalának szakértője stabilitással és hozzáadott értékkel bír.
Ideális esetben egy Andy Reid vagy Bill Belichick – azon túl, hogy nagy vonalakban menedzseli az egész csapatot – évekre megoldja az egyik csapatrész irányítását. Amíg például Reid a helyén van, addig nem kell az offense vagy Patrick Mahomes miatt aggódni. Persze kell a franchise sikeréhez, hogy a veterán mester jó érzékkel válasszon maga mellé védőkoordinátort, illetve legyen érzéke az alap főedzői dolgokhoz (a Super Bowl-győzelméhez kellett az, hogy fejlődjön például az óra menedzselésében), de a lényeg az, hogy egy hozzáadott érték az offense számára.
Akkor is lehet extrán értékes egy adott beállítottságú főedző, ha nem ő hívja a játékokat, hanem lefekteti az alapfilozófiát, míg ő az egész csapatra odafigyel. Ebben az esetben ugyan jobban függ a koordinátorától, de még így is van szakmai hozzáadott értéke. Természetesen semmire sincs garancia, Adam Gase és Matt Patricia koordinátorból lett főedző és a filozófiájukkal csúnyán felsültek, de papíron bennük is ott volt az extra.
A fentieken túl nagy ritkán olyan szakemberek is főedzői állásba kerülnek, akiknek nincs semmilyen játékhívási tapasztalatuk és/vagy a mágnestáblához sem értenek. Ilyen volt a speciális egység edzőből HC-vá váló és Super Bowlt nyerő John Harbaugh (vagy Joe Judge, hogy ne menjünk messzire), illetve a Lionsszal 0-16-os mérleget elérő védőfalemberedző Rod Marinelli. Kifejezetten szélsőséges a sikerességi intervallum, ami elég ijesztő, ugyanakkor működhet a dolog.
A Vezér
Fiatalabb koromban nagyon érdekelt a programozás, és volt szerencsém egy nagyon jó csapatnál kvázi gyakornokoskodni. Remek szoftverfejlesztők munkáját láthattam közelről, akik lenyűgöző dolgokat voltak képesek létrehozni, de nem ők voltak a legértékesebb alkalmazottak. A legfontosabb az egész csapatban az a srác volt, aki az egészet átlátta és a különálló, önmagukban hibátlan részeket összhangba hozta.
Dan Campbell ideális esetben ez a központi elem lehet: aki átlátja az egész szervezet működését, kialakít egy jó kultúrát, összefogja és egy irányba tereli a játékosokat, miközben irányt szab és koordinálja a segítőit. Kisebb-nagyobb döccenőkkel ezt csinálja John Harbaugh már 2008 óta a Ravens élén.
A korábbi tight end esetében a mentális tényezőkkel nem lesz probléma. Az irodája ajtajára azt photoshoppolta a Lions PR csapata, hogy “Dan Campbell, Főedző/Haver“, első sajtótájékoztatóján egy olyan lelkesítő, szívből jövő beszédet mondott, hogy Al Pacino is megirigyelte volna. Egy tetőtől-talpig játékosközpontú figura, akiért jó eséllyel tényleg kiharapnák a játékosai az ellenfél térdkalácsát (a beszédében beszélt erről). Ahogy Robert Saleh a Jets-, úgy Campbell is rendbe teheti a Lions öltözőjét – ezzel nincs hiba.
A probléma ott kezdődik, hogy egyáltalán nem lehet tudni, Campbell mennyire képes átlátni egy teljes szervezet működését. Ami ennél is nagyobb gond, hogy ez a rendszer csak és kizárólag akkor működhet, ha a főedző képes folyamatosan a megfelelő embereket kinevezni koordinátornak. Amennyiben igen, akkor lehet reménykedni, mivel a szakértelem és a mentális felkészültség együtt nagyon jó egészet képes alkotni. Amennyiben rosszak lesznek a koordinátorok, úgy a Lions lesz az egész liga legszimpatikusabb vesztese.
A csapat támadókoordinátoráról egyelőre semmit nem tudni. Emlegetik a Steelers WR-edzőjeként dolgozó Ike Hilliardot, aki érdekes választásnak tűnik, csodát művelt Diontae Johnsonnal és Chase Claypoollal – ezzel együtt nehéz megjósolni, mire menne egy egész támadósorral.
Ami a védelmet illeti, már pozitívabbak a jelek: Campbell New Orleansból hozza magával a Saints secondary edzőjét, Aaron Glennt, akivel öt évig dolgoztak együtt. A 48 éves Glenn kollégájához hasonlóan játszott is az NFL-ben, 1994-ben a Jets az első körben draftolta és 15 évet töltött el a profik közt, kétszer Pro Bowler is lett.
Hét éve dolgozik pozíciós edzőként, ez lesz az első koordinátori munkája, egyesek jövőbeli főedzőként tekintenek rá. Ez a kinevezés tehát rendben van, bár Lions szigorúan Cover-1-re felhúzott és pocsékul működő védelmével nagyon nehéz lesz rövid távon bármit is kezdeni. Nincs meg az alapanyag a Saints domináns védőfalához és Cover-2-jéhez, így amennyiben ezt a rendszert hozná magával, 1-2 év kellene az átállásra – bár az eddigieknél gyengébb védelmet nehéz lenne összerakni, és igazából bármilyen értékelhető teljesítményhez kellene 1-2 év.
Összegzés
Campbell egy szimpatikus figura, ő a csupa szív izmos, aki begyógyítja az arrogáns agyas okozta lelki sebeket. Ennél többet viszont nagyon nehéz belőle kinézni.
Amennyiben a kapcsolati tőkéje jó és a gyakorlatban is kiváló koordinátorokat hoz magával, úgy a Lionsből lehet tényező a ligában. Ugyanakkor nagyon jó koordinátorokat nagyon nehéz találni, Campbell pedig szakmai szempontból legfeljebb TJ Hockensonon tud segíteni, más hozzáadott értéke nincs. Emellett a hosszú távú sikeressége is minimum kétséges, hisz amennyiben a koordinátorai jól dolgoznak, gyorsan elviszik őket főedzőnek, és egymás után többször nagyon jó koordinátort találni a szinte lehetetlen kategória.
Campbell a nagyon szegény ember Robert Saleh-je, még akkor is, ha utóbbi a legfrissebb nyilatkozatában azt mondta, nem fog játékhívással foglalkozni. Nagyon sok minden kell ahhoz, hogy Campbell sikeres legyen, amit hosszú távon szinte lehetetlen fenntartani. Persze érthető, hogy nem a Lions a legvonzóbb csapat, és hogy motivátorra volt szükség, de ez a sokévnyi átlagnál is rizikósabb/minimalistább húzás. A szerethető vesztes továbbra is vesztes marad, parasztlengőkkel ritkán jutnak rájátszásba, ne adj isten Super Bowlba. Értékelés (megelőlegezve egy vállalható OC kinevezését): C-
S/o new Lions HC Dan Cannibal
If this doesn’t make you want to eat the shit out of someone then I don’t know what will pic.twitter.com/pgN1hVdPSc
— Will Compton (@_willcompton) January 21, 2021
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások