Connect with us

Prémium cikkek

Rájátszás vagy semmi – Raiders FA kitekintő

Újabb felemás szezonon van túl a Raiders. 2019-hez hasonlóan ismét jól kezdték az évet, aztán a szezon második felében megint jött a leolvadás. Tavaly bár álltak 6-3-mal is, az utolsó hét meccsből kettőt sikerült nyerni, így végül 8-8 lett a mérleg, ami egy minimális előrelépésnek értékelhető a 7-9-es 2019-es szezonjuk után, de a rájátszáshoz egyelőre kevés. 2021-es év lesz Jon Gruden visszatérése utáni negyedik szezonja a csapattal, és most már egyértelműen csalódás lenne, ha továbbra is lemaradnának a rájátszásról. 

A 2020-as holtszezonban a védelem megerősítésre fókuszált Mayock – Gruden duó, de a tavaly nyújtott teljesítményüket látva mondhatjuk, hogy mindez nem jött össze. Hiába érkezett Cory Littleton, Nick Kwiatkoski, a linebacker sor továbbra is gyenge volt, Maliek Collins és Carl Nassib sem tudott javítani a harmatos pass rushon. A drafton meglepetésre a támadóegységbe hoztak több embert. Az első körben kiválasztott cornerback, Damon Arnette újonc évében jobbára szenvedett, a harmadik körös safety vagy inkább special teamer Tanner Muse az évet sérültlistán töltötte, a negyedik körben húzott cornerbacknek, Amik Robertsonnak szintén sokat kell még fejlődnie az NFL szintjéhez. Arra pedig még várhatnak, hogy a Bearsbe elcserélt Khalil Mack utódját megtalálják, akihez hasonló képességű játékosra égető szükség lenne a Raiders védőfalában.

A védelem megerősítését kezdték azzal, hogy a védőkoordinátor Paul Guenthert kirúgták, amivel kapcsolatban csak annyi kérdés merül fel, hogy miért nem történt meg hamarabb. Utóda a csoportriválistól érkezett, Gus Bradley korábban Chargers DC volt. Kinevezését tekinthetjük előrelépésnek, de ha nem sikerül jelentősen megerősíteni a játékosállományt – ami azt jelenti, hogy nagyjából minden poszton erősítésre szorul – Bradley keze alatt sem fog brillírozni az egység.

A támadóegység ezzel szemben továbbra is jól muzsikált, annak ellenére, hogy az O# erősségének számító támadófalat sérülések és Trent Brown letargikus hozzáállása gyengítette. Derek Carr egyik legjobb szezonján van túl a profik között, korábban csak 2016-ban játszott hasonló szinten, amikor utoljára rájátszásba jutott az akkor még oaklandi alakulat. Carrt a napokban dicsérte Mayock és a csapattársai is, egyhangúan bizalmat szavaztak neki, nem kérdés, hogy jelen pillanatban ő a franchise quarterback.

Játékosok, akiken spórolni lehet

A csapat jelentős spórolást hajtott végre az elkapó Tyrell Williams, a slot cornerback Lamarcus Joyner, és a két tavalyi szezon elején kezdő guard Gabe Jackson és Richie Incognito kivágásával, továbbá Trent Brown elcserélésével. Ez nagyjából mutatja, hogy mennyire elhibázott a csapat átigazolási politikája, hiszen Jacksont kivéve mindegyik most távozó játékos a szabadügynök-piacról érkezett 2019-ben, és Incognito kivételével nagy pénzt is kaptak (és akkor az Antonio Brown trade-et nem említem, ami szintén akkor történt).

Közülük a legrosszabb igazolás a neki adott összeget tekintve Trent Brown volt, aki egy jó jobboldali tackle lehetne, de miután megkapta a nagy pénzt ($66 millió 4 évre), nem volt sok kedve játszani a Raidersben. Jelentős túlsúllyal érkezett legutóbb az edzőtáborba, valószínűleg ennek köszönhetően meg is sérült gyorsan, majd a covid-szabályokat sem tartotta be, így végül 5 meccsen lépett pályára tavaly, ahol átlag feletti teljesítményt nyújtott, de értelemszerűen megfelelő felkészüléssel ennél többre lenne képes. Brown ezt a fajta hozzáállást nem engedte meg magának amikor a Patriotsban játszott, nem véletlenül trade-elt érte Belichick, aki jól járhat, ha a tackle megint azt a formáját hozza, mint New Englandben. A Raidersben pedig a kezdő jobboldali tackle Brandon Parker lehet ezután, aki bár évről évre fejlődik, mégis jelentős visszalépésnek tekinthető még a letargikus Brownhoz képest is.

Tyrell Williams a teljes tavalyi szezont sérültlistán töltötte, így az ő kipenderítése várható volt. Gabe Jackson szélnek eresztése azonban meglepőbb, hiszen ő tavaly kezdő jobboldali guardként végigjátszotta a szezont, és valamivel átlag feletti teljesítményt nyújtott. $9,6 milliót spóroltak ezzel, Jackson állítólag nem volt hajlandó belemenni a fizetéscsökkentésbe. Az idén 38 éves Richie Incognito $5,5 milliós fizetését is sokallták. A két guardot vissza akarják igazolni, de ha valamelyiküket netán nem is sikerül, akkor sincs tragédia, ha Denzelle Goodot megtartják és a másodéves John Simpson fejlődik.

Lamarcus Joyner pár éve még egy korrekt safety volt a Ramsben, azonban ahogy szinte az összes Raidersbe igazolt védőjátékosnak, az ő teljesítménye is jelentősen zuhant, miután idekerült. Ennek egyik fő oka az lehet, hogy nem abban a pozícióban játszatják, ami számára ideális, a fosztogatóknál ugyanis slot cornerback volt a szerepköre. Nem várták meg, hogy mire lenne képes Gus Bradley rendszerében, vele is szerződést bontottak. Több nagy fizetésű játékostól vált meg a Raiders, azonban vannak még olyanok, akiknek a kivágásával, esetleg elcserélésével tudják még növelni a mozgásterüket a fizetési plafon alatt.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Marcus Mariota tavaly egy meccsen kapott lehetőséget, amikor Derek Carr megsérült a Chargers ellen. Bár kikaptak, Mariota nem nyújtott rossz teljesítményt, ebből adódóan a Raidersnél is úgy gondolják, hogy lehet rá kereslet, és elcserélnék az irányítót. Állítólag több csapat is érdeklődik iránta, de ez nem jelenti azt, hogy picket is adnának érte, inkább arra várhatnak, hogy a Las Vegas kivágja, és utána versenybe szállnak érte. Amire szerintem sor is kerül, ha nem sikerül elcserélni.

Carl Nassibbal sikerült egy botrányosan rossz szerződést kötni, egészen érthetetlen módon a rotációs defensive end 3 éves, $25.250.000 milliós szerződést kapott, amelyből $13.250.000 összeg garantált volt az aláírás pillanatában. Előre sejthető volt, hogy ennyit nem fog megérni, a korábbi átlag feletti teljesítményét a Buccaneers erős védőfalában tudta hozni, aminek szöges ellentéte a Raiders DL. Első szezonjában a Raidersben Nassib több meccsen úgy volt inaktív, hogy nem is volt sérült. Viszont a magas garantált tartalom miatt nem lehet fájdalommentesen kivágni, elküldése több halott pénzzel ($5.750.000) járna, mint amennyit nyernének ezzel ($3.750.000), így emiatt elképzelhető, hogy marad még egy szezonra.

Jalen Richard harmadik számú futójátékos volt tavaly, csak 190 snapen volt pályán, ami azt jelenti, hogy évről évre kevesebb szerepet kapott. Idén $2.375.000 megtakarítással elküldhető. Jeff Heath egy jó special teams játékos, aki mint cseresafety néha egy-két nagy játékkal felhívja magára a figyelmet, azonban arra nem alkalmas, hogy huzamosabb időt a pályán töltsön. Kivágása nem járna halott pénzzel, kicsivel több, mint hárommilliós spórolást jelentene.

Legfontosabb szabadügynökök

A Raidersnek úgy gondolom, négy lejáró szerződésű játékosát mindenképpen meg kellene tartania. Az egyik legfontosabb Nelson Agholor újraigazolása lenne, aki a fosztogatóknál új életet lehelt karrierjébe, és a legjobb szezonját futotta elkapott yardok tekintetében, és azt a mélységi elkapó szerepét töltötte be, amelyet az első körös újonc Henry Ruggsnak kellett volna kapnia. Ruggstól mindenképpen szintlépést várnak második évére, ami azt jelenti, hogy mivel Agholorhoz hasonló stílusú játékos, utóbbit nem biztos, hogy újraigazolja a csapat. Én azt gondolom, hogy látva azt, hogy milyen jó volt a rapportjuk Carral, megfelelő áron, mondjuk 2 évre $15 millióért jól járnának vele.

A futásölő defensive tackle, Johnathan Hankins nem tartozik a legismertebb Raiders-védők közé, mert a játéka ritkán látványos, tavaly mindössze egy sacket szerzett. Ennek ellenére a Raiders legjobb védői között volt legutóbb is – bár ezzel nem mondtam sokat -, mert a futás ellen hasznos elsősorban. Idén lesz 29 éves, pár évig még hozhatja ezt a szintet, ami azt jelenti, hogy két éves, $8 millió körüli szerződés reális lenne az esetében.

Denzelle Good tavaly kezdő baloldali guardként kapott szerepet Richie Incognito kiesése után, de jobboldali tackle-ként is bevetették Trent Brown távollétében. Korábban öt szezonon keresztül volt cserejátékos a Coltsban és a Raidersben, az egykori 7. körös választott nem vallott szégyent, amikor tavaly a kezdőbe került. Tekintve, hogy Richie Incognitót és Gabe Jacksont is kivágta a csapat – bár állítólag mindkettőjüket megfelelő áron visszahoznák, de más csapat is versenyben lesz értük – Good megtartása alapvető fontosságú, ha egyben akarják tartani a támadófalat. Az idén 30 éves játékost Gruden is dicsérte sokoldalúsága miatt, mert négy poszton is bevethető, az elvárások felett teljesített, és talán jó áron meg is tartható, ami fontos szempont, mert a Las Vegas-i gárda már így is nagy pénzt invesztált a támadófalba.

Nicholas Morrow a Raiders legjobb linebackere volt Nick Kwiatkoski után tavaly, ami szintén nem nagy szó, de az idén 26 éves, egyetemi harmadosztályból érkezett játékosban még van potenciál fiatal kora és az atletikussága miatt. Tavaly felemás szezonja volt, voltak jó meccsei, amikor megmutatta, mire képes, de gyenge teljesítményére is akadt számos példa. A Raiders már nagy pénzt költött linebackerekre, így nem biztos, hogy vissza tudják igazolni Morrow-t, akire más csapat is igényt tarthat majd.

Erik Harris egy igazi népi hős, aki az egyetemi harmadosztályból kikerülve Chipsgyárban is dolgozott, mielőtt a kanadai ligába és végül az NFL-be jutott. Vele csak szimpatizálni lehet, mert tényleg kihozott magából mindent, ami benne volt, de képességei korlátot szabnak használhatóságának. Bár a Raidersnél kezdő safetyként számoltak vele az utóbbi időben, erre értelemszerűen nem alkalmas, ő egy special teamer, akit néhány snapre safety poszton is a pályára lehet küldeni. Az ezüstfekete alakulatnak mindenképpen erősíteni kell ezen a poszton, amelyre nem Harris visszahozatala jelentené a megoldást, főleg azért sem, mert Jeff Heath személyében már van egy hasonló szintű és stílusú játékos a keretben.

Nevin Lawson több meccsen kezdett tavaly Damon Arnette kiesése után, ezeken a meccseken legtöbbször átlag alatti teljesítményt nyújtott, megtartása nem prioritás. Devontae Booker azonban elég jól helyt állt Josh Jacobs cseréjeként, 4,6 yardot átlagolt futásonként, olcsóért nem lenne rossz ötlet megtartani. A lejáró szerződésű játékosok között említendő az év közben összeszedett két egykori első körös Falcons edge rusher, Vic Beasley és Takkarist McKinley is. Mindkettő híres rossz hozzáállásáról, a kettőjük között annyi a különbség, hogy Beasley-nek legalább volt egy kiemelkedő szezonja, mielőtt leadta a szintet. Állítólag Gruden a “Grinder” típusú játékosokat kedveli, ők ketten ennek pont az ellenkezői, így nem bajlódnék azzal, hogy megtartsam őket. Bár mivel kettejük közül McKinley fiatalabb, inkább vele tennék egy próbát, hátha őt még sikerül helyre tenni fejben.

A lejáró szerződésű játékosok között említendő még Daniel Carlson, a kicker, akinek tavaly remek szezonja volt, 94, 29%-os pontossággal értékesítette a mezőnygólokat. Carlsont mindenképpen megtartanám a Raiders helyében, hosszú távú szerződést kínálva neki.

Potenciális érkezők

A pass rush hiánya az, ami leginkább visszaveti a Raiderst, ezért az igazolások közül a legnagyobb pénzt mindenképpen egy edge rushernek adnám, aki képes lehet arra, hogy az irányítókra nyomást helyezzen. Yannick Ngakoue játszott Gus Bradley keze alatt korábban a Jaguarsban, így meg tudnák találni a helyét az új védőkoordinátor rendszerében. Nem tartozik a liga elit játékosai közé a posztján, főleg futás ellen hagy némi kívánnivalót maga után a játéka, de még csak 26 éves lesz idén, és minden bizonnyal nagy pénzt kellene neki adni, de ezt az árat a Raidersnek meg kell fizetnie, ha javítani akarnak a pass rushon.

Lamarcus Joyner kivágása után mindenképpen kellene egy használható slot cornerback a keretbe, az alulméretezett Amik Robertson nem biztos, hogy megoldás lesz. Tekintve, hogy Gus Bradley a Chargerstől érkezett, valószínűleg követni fogja pár volt játékosa. Közülük Desmond King II lehetne az, akit jó áron le lehetne igazolni, erősítést jelentene és még fiatal is – csak decemberben lesz 27 éves.

A free safety az egyik legnagyobb hiányposzt Las Vegasban. Nem mintha a másik safety poszton sokkal jobban állnának, hiszen a korábbi első körben választott Johnathan Abram bár tehetséges, és néha nagy játékokat, nagy ütéseket produkál, fegyelmezetlen megmozdulásaival gyakran inkább kerékkötője csapatának. Mindenképpen szükséges ide kezdő szintű játékost hozni, és kézenfekvő lenne, ha azt írnám, hogy John Johnson III leigazolására van szükség, hiszen ő most talán a legjobb elérhető szabadügynök a poszton, tekintve hogy Marcus Williams és Marcus Maye is franchise taget kapott. Johnson azonban egyrészt nem lenne olcsó, másrészt Gus Bradley rendszerében sem vagyok biztos, hogy megfelelő lenne. Nem beszélve arról, hogy a Raiders az utóbbi időben sosem járt jól, ha a Ramstől igazolt védőjátékost nagy pénzért. Én a helyükben nem mennék be ismét ebbe az utcába, helyette Malik Hookert igazolnám le, akit a Colts nem tartott meg. A sérülései miatt nagy kockázat a leigazolása, ugyanakkor ezért valószínűleg olcsóért meg lehetne szerezni egy évre, és ha egészséges tudna maradni, nagyot nyerhetnek vele, mert ő lehetne az a mélyen játszó playmaker safety, akihez fogható már elég régen volt a Raiders védelemben.

Nincs Raiders free agency veterán játékos leigazolása nélkül. Jon Gruden köztudottan imád veteránokat begyűjteni, és még szereti is őket erőltetni a fiatalok helyett, elég csak Jason Wittenre gondolni, akit annak ellenére játszatott a másodéves Foster Moreau helyett, hogy Witten a 40 yardot most már lehet, hogy nem tudná 5 másodpercnél kevesebb idő alatt lefutni. Most is be fognak ruházni tapasztalt játékosokra minden bizonnyal, közülük Kawann Shorttal tennék egy próbát. A védőfalba tavaly is hoztak több embert, de Maliek Collins enyhén szólva nem vált be – a liga legrosszabb defensive tackle-jei között tartották számon. Short sem nyújtott jó teljesítményt az utóbbi két szezonban, tekintve, hogy sérülésekkel küzdött, és már 32 éves idén, de egy évre $5 millióért megérheti beruházni rá, hátha maradt még a tankjában, és a fiatalok számára is mentor tudna lenni.

Trent Brown elcserélése után mindenképpen kell jobboldali tackle-t igazolni vagy draftolni, mert Brandon Parker nem egy életbiztosítás. Kelvin Beachum személyében egy olyan veteránt tudnának megszerezni, aki megbízhatóan teljesített az elmúlt években, akár a Jetsben, akár a Cardinalsban játszott. Parker gyengélkedése esetén használható alternatívát jelentene, és még nagyon sokat sem kellene költeni rá.

Végül egy cornerbackre ruháznék be, aki szintén Gus Bradley embere volt a Chargersben, ő pedig Michael Davis. Az idén 26 éves Davis megfelelő méretekkel rendelkezik a posztra, de a játéka inkonzisztens volt. Láttunk tőle nagy játékokat, de előfordult, hogy hosszú passzokat is benyelt róla a csapata. Leigazolását azzal indokolnám, hogy egyrészt látok benne potenciált a fejlődésre, másrészt Bradley rendszerébe illik. Ha kezdő nem is, egy használható csere lehetne a poszton, és ígéretesebb alternatívát jelentene, mint Nevin Lawson vagy Daryl Worley visszaigazolása.

Próbáltam olyan játékosokat választani, aki egyrészt passzolnak Gus Bradley rendszerébe, másrészt a megszerzésük összhangban van a Gruden – Mayock páros átigazolási politikájával. Ha az általam felsorolt játékosokra beruházna a Raiders, az égetőbb hiányposztokat rövid távon be tudnák tömni, és a drafton nem lenne rajtuk annyira a kényszer, hogy egy meghatározott posztra hozzanak játékost.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!