A magyar amerikai futball válogatott hazai pályán 30-0-ra legyőzte Csehország legjobbjait, ezzel megszerezve az Európa-bajnokság 9. helyét.

Fotó: MAFSZ/Facebook
A magyar csapat a remek 2021-es teljesítményének köszönhetően először jutott fel az európai elitbe, az Európa-bajnokságon pedig Ausztriával és Franciaországgal sorsolták őket össze a D-csoportba. Az Európában kiemelkedő osztrákoktól elszenvedett sima és a franciákkal szembeni szűk vereség után a magyarok a csoportharmadikokkal versenghettek tovább az alsóházi rájátszásban. Az orosz válogatottat kizárták, így a csehek elleni mérkőzésen dőlt el a kilencedik hely sorsa.
Csodálatos fociidő és teltház fogadta a csapatokat a Budapest Rugby Centerben vasárnap kora délután. A hazaiak már az első negyedben fölényben játszottak, a Bencsics Márk vezette támadók változatos játékhívással haladtak a pályán, a védelem pedig egyáltalán nem hagyott teret a vendég támadások kibontakozására. Az első pontszerzési lehetőség a második negyedben érkezett, de rossz volt a long snap a magyar mezőnygól-kísérletnél, a rögtönzött passz pedig nem talált elkapót. Innentől viszont nagyon beindult a magyar támadósor: a negyed közepén Bencsics megtalálta az utolsó válogatott meccsét játszó Czirók Mártont, aki touchdownt szerzett. Bár az extra pont kimaradt, de a védelem nagyon hamar megállította a cseheket, ismét a magyarok támadhattak 1 perccel a félidő vége előtt. Bencsics megint Czirók fele passzolt sikeresen kétszer is, végül pedig Tóth Nándor kapta el az újabb hazai touchdownt.
A második félidőben ott folytatta a magyar csapat, ahol abbahagyta. Előbb Storcz András mezőnygóljával növelték az előnyt 16-0-ra, majd Benedek László kapta el Bencsics harmadik touchdownt-passzát. Eközben a cseh passzjátékot teljesen megfojtotta a magyar védelem, folyamatosan érkezett a nyomás a vendégek irányítójára, illetve a secondary is elvette a könnyű passzok lehetőségét. Egy rossz cseh snap után ráadásul a magyar védelem szedte össze a labdát, és sikerült is visszahordani TD-re. A zárónegyed elején ezzel ki is alakult a 30-0-ás végeredmény.
A magyar válogatott a legtöbbször ellentmondást nem tűrően és változatos playcalling-gal (sok play action, RPO) haladt végig a pályán: a pontok Bencsics passzaiból születtek, de a futójáték is végig működött Ráthonyi Kende és Madaras Erik kísérleteivel. A cseh támadóknak többnyire a saját end zone-juk közeléből kellett indulniuk és a magyar védők még első kísérletet is csak ritkán engedtek nekik. Az egyedüli üröm az örömben Madaras Erik súlyosnak tűnő sérülése — neki mihamarabbi felépülést kívánunk!

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások