Tom Brady évek óta folyamatosan átírja a rekordok könyvét, és két múlva ismét sok ponton kell majd módosítani azt a bizonyos dokumentumot, hiszen már így is rengeteg Super Bowl rekorddal rendelkezik a Patriots korábbi, illetve a Buccaneers jelenlegi irányítója. Már önmagában az is lehetetlennek tűnik, hogy 19 kezdő szezonjából (2000-ben újoncként csere volt, 2008-ban az első meccsen véget ért a szezonja sérülés miatt) 10-szer bejutott a Super Bowlba, és ezáltal nagyjából minden alapstatisztikát ő tart a nagydöntők történetében. A PFT most összeszedte, pontosan milyen SB rekordok is fűződnek Tom Brady nevéhez.
Lejátszott meccsek száma: A Super Bowl LV lesz Brady 10. nagydöntője, miközben egyetlen irányító van csak, aki 5 SB-n játszhatott (John Elway). Bármilyen posztot figyelembe véve is csak két játékos van, aki 6 Super Bowlon vett részt: a Bills és a Broncos védőfalembere, Mike Lodish, illetve Brady korábbi csapattársa, Stephen Gostkowski.
Megnyert mérkőzések száma: Bradynek már hat gyűrűje van, most mehet a hetedikért. Egyedül a 49ers és a Cowboys korábbi védőjének, Charles Haley-nek van öt gyűrűje az irányítón kívül.
Passzkísérletek: Brady 392 passzt eresztett el a Super Bowlok történetében. Peyton Manning a második 155-tel.
Passzkísérletek egy meccsen: Ez a rekord is az övé, a Falcons ellen 62 dobást eresztett el.
Sikeres passzok: A ma már 43 éves irányító 256 sikeres passza van a Super Bowlok történetében. Peyton Manning a második 103-mal.
Sikeres passzok egy meccsen: Szintén a Falcons elleni meccsel tartja a rekordot Brady, szám szerint 43-mal. A második legtöbb is az övé 37-tel a Seahawks elleni találkozóról.
Egymást követő sikeres passzok: A Giants elleni Super Bowl XLVI-n 16 sikeres passzt osztott ki egymás után.
Passzolt yardok: Itt 2838 yard a rekordja, a második helyen Kurt Warner áll mindössze 1156-tal.
Yardok egy meccsen: Az Eagles elleni SB-n 505 passzolt yardig jutott Brady, és a második helyen is ő áll 466-tal (vs Falcons).
TD-passzok: Ebben a kategóriában 18-cal tartja a rekordot. A második Joe Montanának 11 van.
Ezek nagy részét tovább fogja dönteni Tom Brady, ráadásul ő lett mindössze a negyedik irányító, aki két csapattal is Super Bowlba tudott jutni, ha pedig megveri a Chiefst, akkor a második irányító lesz, aki két csapattal is SB-t tudott nyerni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások