Idén a Tampa Bay Buccaneers választhatott először mezt a Super Bowlra, hiszen hazai csapatnak tekinthető – nem azért, mert a történelemben először ténylegesen hazai pályán rendezhetik a Super Bowlt, hanem mert évről évre felváltva tekintik hazai csapatnak az AFC és az NFC résztvevőjét, a páratlan években pedig az NFC van “otthon”. A Bucs érdekes módon nem a hazai szerelését választotta, hanem az idegenbeli fehéret.
A PFT azt írja, hogy részben azért választották ezt, mert Tom Brady 4-1-es mérleggel bír fehérben a Super Bowlokon (az Eagles ellen kapott ki egyedül). Nem tudjuk, a döntésben közrejátszott-e az, hogy az alapszakaszban a 12. héten sötét szerelésben kaptak ki a Chiefstől.
A Super Bowlok történetében a Buccaneers mindössze a hetedik csapat, amelyik “hazaiként” fehérben akar játszani. Először a Cowboys kapott ki így a Steelerstől a Super Bowl XIII-n, majd a Washington nyert a Dolphins ellen a Super Bowl XVII-n, ezt követően a Cowboys nyert a Bills ellen a Super Bowl XXVII-n, de ez a három csapat általában a fehéret választotta egyébként is.
A Super Bowl XL során a Steelers annak ellenére játszott fehérben, hogy általában feketét viseltek, de akkor zsinórban három idegenbeli, fehérben megvívott találkozón voltak túl, és így akarták befejezni a munkát – sikerült is a Seahawks ellen. Aztán a Super Bowl 50-en a Broncos már azért választotta a fehéret, mert történelmileg jobban teljesítettek a fehérben játszó csapatok a nagydöntőkön. A Patriots aztán a Super Bowl LII-re azért választotta a fehéret, mert abban hármat nyertek zsinórban, ellenben kékben kétszer buktak egymás után.
Minden bizonnyal a Chiefs nem panaszkodik egyébként a Buccaneers választása miatt, ugyanis 2-0 a mérlegük a Super Bowlokon, ha pirosban játszottak, és 0-1, ha fehérben.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások