DeAndre Hopkins a minap a GQ magazinnak engedett betekintést a szabadügynök-piaci folyamatába, ebben pedig elárult pár csapatot, aki egyáltalán nem érdeklődött iránta, pedig ő szívesen játszott volna náluk.
A kiváló veterán elkapót májusban vágta ki a Cardinals, amikor már lecsengett a piac és a csapatok nagyrészt kiköltekezték magukat. Nem a legszerencsésebb szituáció sem a csapatoknak, sem a játékosnak, de ebből kellett kihozni a legjobbat. Végül a Titansbe került, de előtte azért több franchise-t is megkeresett.
“Volt pár csapat, akik rajta voltak a listámon, fel is hívtam őket, de nem hívtak vissza. A Detroit Lions nem akart engem. A Dallas Cowboys sem akart engem. A Giants sem. Basszus, ki volt még? A 49ers sem akart engem.”
Amellett, hogy ha tényleg vissza sem hívták, az nem valami szép dolog, a Cowboysnak és a 49ersnek nagy szüksége nem lett volna rá, így az ő részükről érthető, hogy nem érdeklődtek komolyabban iránta. A Lionsnak és a Giantsnek viszont nagyon kellene egy ilyen típusú X elkapó, így a részükről már meglepőbb az érdeklődés teljes hiánya.
Hopkins hozzátette, hogy ezt motivációként fogja használni és alig várja, hogy “szétrúgja a seggüket”. Mondjuk ránézve a sorsolásra idén egyikükkel sem játszik a Titans, így erre még egy ideig várnia kell.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások