A Seattle Seahawks sztárját, Richard Shermant kivehetjük a cserékkel kapcsolatos hírekből. A cornerback egy időben gyakran felmerült, mint cserecélpont, főleg azután, hogy a New England Patriots is bejelentkezett a négyszeres Pro Bowler játékosért.
A Seahawks GM-je, John Schneider azonban április 20-án elmondta, hogy nem valószínű, hogy elpasszolják Shermant, Pete Carroll pedig csütörtökön szintén elmondta, hogy jelenleg a cornerback távozására semmi esély.
„Az emberek mindig felhívhatnak, emiatt rengeteg beszélgetés is zajlik, de nem gondolom, hogy változnának a dolgok. Nem hiszem, hogy bárki is olyan ajánlatot tenne nekünk, amit úgy érzünk, hogy nem szabadna visszautasítanunk főleg azután, hogy már az idei draftnak is vége lett. Persze nem lehet semmit biztosra kijelenteni, mivel az esély mindig megvan egy cserére. Viszont erre jelenleg nagyjából 0%. A csapatok nem akarják odaadni az értékeiket ráadásul a sok olyan cserepletyka között is nehéz eligazodni, amelyek tapasztalt játékosokat érintenek. Valljuk be, ez nem is történik meg gyakran.”
Carroll hozzátette, hogy minden rosteren levő játékosuk mozdítható a megfelelő ellenérték fejében. Ezek alapján pedig egyértelmű, hogy a Shermanért küldött ajánlatok egyelőre nem lépték át a Seahawks ingerküszöbét.
„Mindenki elérhető azok számára, akik szeretnének cserélni az adott játékosért. Mi nem szeretnénk megválni senkitől, szeretnénk megtartani a játékosainkat, viszont mindent megteszünk azért, hogy csapatunk a legjobb legyen. Mindenkit meghallgatunk és aztán mérlegelünk. A folyamat egyértelmű, erről pedig minden irányba nyíltan kommunikálunk és nincs egyáltalán ellenségeskedés senki részéről.”
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Kirk Cousins: Ha ma lenne a Super Bowl, akkor játszanék
- Kihagyja az alapszakasz elejét a Patriots kezdő guardja
- Visszavonul DeVante Parker
- Súlyosan megsérült a Broncos fiatal védője
- Justin Jefferson és Tee Higgins sincs ott a csapata edzésein
- Legyél fizikális, tapasztalt és jó vezér – Rams draftértékelő
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások