Ugyan Larry Fitzgerald aláírt egy egyéves hosszabbítást a Cardinalsszal, ez igazából csak arra adott biztosítékot, hogy Arizonában fejezi be a karrierjét. Arra nem, hogy erre idén vagy jövőre kerül sor. Természetesen sokakat foglalkoztat ez a kérdés, meg is kérdezték az elkapót, hogy mire számíthatunk:
Nem tudom. Hagyni fogok időt magamnak, hogy kitaláljam. Majd szólni fogok róla.
Ha Fitz tényleg befejezi idén, akkor a hétvégi lesz az utolsó hazai mérkőzése. Ő azonban ígéri, hogy nem fogja máshogy kezelni ezt a meccset, mint bármely másik – szám szerint 109 – hazai találkozóját:
Azt fogom csinálni, amit mindig. Köszönök a barátaimnak a másik csapatból és bemegyek az öltözőbe. Semmi különös.
A 34 éves Fitzgerald idén megmutatta, hogy bőven van még a tankjában és ha akarna, jövőre is magas szinten tudna focizni. Két meccsen 8 elkapás kell a 100-as határhoz és 18 yard az 1000-hez, emellé pedig van 5 TD-je. Pedig három különböző irányítótól kellett elkapdosnia a labdákat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások