Dez Bryant a Seahawks elleni találkozó elején panaszkodott, hogy nem kap elég labdát. Aztán mikor végre kapott egy labdát, akkor azt kiütötték a kezéből és a Seahawks játékosai szerezték meg, majd később el is ejtett egy passzt, ami felpördült és interception lett belőle. Irányítója, Dak Prescott így értékelte a történteket:
Azt hiszem jobb labdát kell dobjak neki. Pontosan a sisakrácsába, hogy ne legyen esélye elejteni.
Ritkán hallunk ilyen beszólásokat irányító és elkapó között és még ha nem is akarta így kimondani ezt Dak, az üzenet elég egyértelmű. Prescott és Bryant igazából sosem kerültek egy hullámhosszra teljes mértékben és ugyan Dak elég sokszor veszi célba Dezt, olyan sok siker nem jött még ki kettejük kapcsolatából. Bryant már zsinórban 22 meccse maradt 100 elkapott yard alatt, ami egy igazi WR1-től megengedhetetlen.
Prescottnak nincs könnyű dolga az elkapóival, nagyon nehezen tudnak elszakadni a védőktől. Beasley erre képes, de neki máshol vannak hiányosságai, Dez erre egyértelműen nem képes és már a testi fölényét sem tudja úgy kihasználni, mint pár évvel ezelőtt.
Bryantnek jövőre $12,5 milliós fizetése van és $16,5 milliót foglal el a fizetési sapkából. Bármilyen furcsa is lenne a Cowboys Dez nélkül, ha nem megy bele a fizetéscsökkentésbe, akkor a kivágás sorsára is juthat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
Legutóbbi hozzászólások