A Chiefs még mindig nem tudott megegyezni Chris Jonesszal a védő új szerződéséről. Az ESPN információi szerint ugyanakkor nincs ok a pánikra, jól haladnak a dolgok és a csapatnál optimisták, hogy hamarosan sikerül tető alá hozni az üzletet még az edzőtábor kezdete előtt.
Idén többek között Javon Hargrave, Daron Payne, Dexter Lawrence és Jeffery Simmons is 20+ milliós éves fizetést harcolt ki magának, Jones viszont mindegyiküknél jobb. Sőt Aaron Donaldot leszámítva talán a legjobb belső védőfalember a ligában: tavaly 15,5 sacket jegyzett és elsőcsapatos All-Prónak választották, illetve a rájátszásban is alaposan kivette a részét a bajnoki menetelésből.
A védő szerződése jövőre lejár, vagyis bőven aktuális a hosszabbítástól tárgyalni. Idén egyébként 21,25 millió dollárt keresne az eredeti kontraktusával és 28 millió dolláros cap hittel rendelkezik. Ez utóbbi egyébként alacsonyabb lesz majd egy hosszabbítás esetén, tehát pénzt szabadít fel a sapkában a Chiefs.
Vannak olyan pletykák, melyek szerint DeAndre Hopkins erre (is) vár, hogy a Chiefs ajánlatot tehessen neki.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások