Connect with us

Hír

Senki nem kelt el az idei supplemental drafton

Három év kihagyás után rendeztek ismét supplemental draftot, ráadásul idén nem csak egy, hanem két játékosra is lehetett licitálni, Milton Wright (WR, Purdue) után ugyanis a Jackson State elkapója, Malachi Wideman is jelentkezett az eseményre. Végül azonban egyikük sem kelt el, tehát egyik csapat sem áldozott be jövő évi draft picket értük, így szabadügynökök lesznek.

Összességében nem meglepő a dolog, mert ugyan Wright sokak szemében draftolható játékos volt a meccsfelvételek alapján, nagyon rossz teszteredményeket ért el, így senkinek nem érte meg végül a hátsó körös picket sem. Most bárki leigazolhatja őket, így mennek is majd edzésekre a csapatokhoz. Az edzőtáborban azért valahol lehet helyük, legrosszabb esetben pedig mehetnek a CFL-be vagy az XFL-be.

A supplemental draftra olyan játékosok jelentkezhetnek, akik a rendes draftra nem jelentkeztek, ellenben megváltozott a jogosultsági státuszuk, azaz például tanulmányi eredményeik miatt mégsem focizhatnak a következő szezonban az egyetemen. Itt is hét körön át megy a buli és a csapatok a következő évi pickjeikkel licitálhatnak a játékosokra.

Utoljára 2019-ben rendeztek ilyet, akkor a Cardinals egy 2020-as ötödik körös picket adott a safety Jalen Thompsonért (ő be is vált, tavaly kapott egy évi 12 millió dolláros szerződést), 2018-ban pedig két cornerback is elkelt, a Giants Sam Bealt szerezte meg egy harmadik körös cetliért, a Washington pedig Adonis Alexandert egy hatodik körösért.

A három leghíresebb supplemental draft pick az utóbbi időből egyébként Ahmad Brooks, Terrelle Pryor és Josh Gordon, de a Hall of Famer Cris Carter is így talált magának anno csapatot.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group