Hiába jelezte JuJu Smith-Schuster többször is a közösségi médiában, hogy a Steelersnél szeretne maradni, ez jó eséllyel nem történik meg, írja Bob Labriola a Steelers.comon. A csapathoz nagyon közel álló újságíró infói szerint a gárda fog ajánlatot tenni az elkapónak, de a szűkös cap miatt ez aligha lesz elég a fiatal WR megtartásához, aki így tesztelni fogja a piacot.
Smith-Schuster 2017-ben második körös volt. Újoncként 917 yardot és hét TD-t szerzett, majd másodévesként 1426 yardot és hét TD-t gyűjtött. Ezt a szintet ugyanakkor nem tudta fenntartani: az elmúlt két év alapján bebizonyosodott, hogy első számú elkapónak kevés, de egy korrekt WR2 lehet belőle. Ez a piacon megérhet 10-12 millió dollárt évente, de az elkapókat legendásan jól draftoló Steelernek ennyit aligha fog megérni, pláne hogy tavaly is volt két JuJu-nál jobb elkapó a rosteren Chase Claypool és Diontae Johnson személyében.
A Steelers jelenleg 3 millió dollárral van a fizetési plafon alatt. Ez az összeg természetesen növelhető, de az elkapónál sokkal nagyobb hiányposztjai is vannak a csapatnak, így JuJu reálisan csak akkor maradhat, ha áldozatot hoz.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások