Minden évben a draft időszak talán legfelkapottabb eseménye a Scouting Combine, melyre 300-nál is több egyetemi játékost hívnak meg, hogy felmérjék képességeiket. Sok játékos itt ad lendületet az emelkedésének egy-egy kiugró szerepléssel, de minden évben vannak erős zuhanók is.
Minden NFL csapat teljes stábbal látogat ki az eseményre, hiszen interjúzhatnak is a játékosokkal, amik bár a színfalak mögött zajlanak, legalább olyan fontos elemei az eseménynek – akár fontosabbak is mint maguk a felmérők. A játékosokat orvosi vizsgálatoknak is alávetik – ilyen téren nem egyszer derült már fény például krónikus szívzavarokra és hasonlókra, de korábbi sérüléseket is itt tudnak tisztázni a játékosok, hogy nem kell már tőle tartania a csapatoknak.
A látványos része az eseménynek persze a felmérők. Futó-, ugró-, mozgáskoordinációt és atletikusságot felmérő gyakorlatok során a scoutok számszerű adatokat kapnak arról, amit korábban csak sejthettek, hogy valakinek valóban rakéta van a lába helyén, úgy mozog mint egy gumiember vagy éppen lenyomnák szkanderben Hulkot is. Minden évben vannak nagy nyertesei az eseménynek, akik akár több kört javítanak a későbbi draft pozíciójukon az itteni eredményeik által, de vannak olyanok is, akik a pályán ugyan jobban néztek ki, kiderül róluk, hogy átlag alatti atletikussággal rendelkeznek csupán. Mindkét kategóriára hozok most pár nevet, akiknek fontos lesz ez az esemény.
A pályán nyújtottakról természetesen minden nap érkezünk majd összefoglaló cikkel is, a nap nyertesit / veszteseit taglalva péntektől egészen hétfő reggelig.
Akik sokat nyerhetnek
Elkapók
Minden évben egy külön verseny a versenyen belül, hogy kié lesz a combine leggyorsabb 40 yardos ideje. Idén több elkapó is jó eséllyel indul erre a címre. Többek között Xavier Worthy (Texas), Roman Wilson (Michigan) és Anthony Gould (Oregon State). Utóbbi egy elég radar alatti prospect, aki ténylegesen csak a sebességével tűnhet ki: harmadik napos választott lesz, de elviheti a leggyorsabb játékos címet idén. Előbbi kettő azonban top50-es tehetség, akik egy valóban elit idővel akár az első körbe is bejátszhatják magukat. Worthy egy alacsony és nagyon vékony elkapó. Számára kulcskérdés a sebessége bizonyítása, mert jószerivel ez az egyetlen fegyvere, amivel kitűnik. Ha mégsem top-top elit a végsebessége és robbanékonysága, akkor sokat is veszíthet a megítéléséből. Wilson már kicsit más tészta. Ő a blokkolásával, útvonal futásával is kitűnt a bajnok Wolverinesből és volt csapata legbiztosabb elkapója. Neki csak leszerepelnie nem szabad, de ha nem égeti fel a gyepet is legkésőbb a 2. kör közepe felé csapatra fog találni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
Legutóbbi hozzászólások