Connect with us

Draft

Mindennek megvan az ára – Chiefs draftértékelő

A tavalyi draft egyik legtökösebb és részben egyik legváratlanabb húzása a Kansas City Chiefs feltrade-elése volt Patrick Mahomes játékjogáért. Az egy dicséretes lépés volt, de drága is. Ugyanis az idei első körös draftpickjük is a csomagban volt, így 2018-ban csak a második körben tudtak csatlakozni. Annak is csak a közepén, így pedig elég nehéz azonnali kezdőket találni. A csapat az offseason alatt szinte teljesen leépítette a tavalyi védelmét (nem véletlenül), így nem volt akkora meglepetés, hogy az összes pick ebbe a csapatrészbe érkezett.

 

 2/46 Breeland Speaks, DE

3/75 Derrick Nnadi, DT

3/100 Dorian O’Daniel, LB

 

Az első kör tehát kimaradt a csapat számára, a második körben viszont már ott voltak és bezsebelték Breeland Speakset. Az egyértelműnek tűnt a draft előtt, hogy a Chiefs számára a defense építése lesz a fő prioritás, ugyanis az offseason alatt több meghatározó kezdőt is elküldtek a csapattól a rebuild jegyében. Nem is kezdhettek volna jobban, mint egy pass rusherrel, mert a kiöregedő Tamba Hali helyére kellett valaki. Justin Houston érinthetetlen kezdő, de a másik oldalon Dee Fordnak csak fellángolásai voltak (és a szerződése is lejár hamarosan), így nem lehetett elhanyagolni a posztot. Speaks nyilván nem véletlen második körös tehetség, még nagyon nyers a játéka, de atletikus és erős is. Elsősorban befelé törve szereti megnyerni a párharcait, megvan a dinamikus első lépése és az ereje is. Éppen ezért még az sem elképzelhetetlen, hogy defensive endet fog játszani a 3-4-ben és nem pedig outside linebackert. Itt már jóval nagyobb esélye van akár a kezdő posztra is, mert Chris Jones másik oldalán csak a tavalyi második körös, Tanoh Kpassagnon van, aki finoman szólva sem váltotta meg a világot, valamint a szintén szerződésének utolsó évébe lépő Allen Baily. A poszt tetszik, bár én a cornerback sort részesítettem volna előnyben, Speaks pedig közel megfelelő értéken volt itt.

 

 

Poe távozása óta a Chiefsnek nincs normális nose tackle-je a rosteren, idén is csak a veterán Xavier Williams érkezett, aki nem tartozik a liga elitjéhez. Mögötte pedig egyáltalán nincs kezdő kaliberű játékos. A harmadik körben így teljesen érthető Derrick Nnadi érkezése, aki könnyen a kezdőben is találhatja magát. Nnadi egy prototípus nose tackle játékos, bár kicsit kisebb darab, mint Poe volt például. Futás ellen kiválóan tölti a lyukakat és atletikusabb is legtöbb társánál. A harmadik kör második választása szintén a védelembe és szintén középre érkezett, de más síkon. Dorian O’Daniel ugyanis inside linebacker, bár könnyen lehet, hogy a profik között kénytelen lesz posztot váltani. A legfőbb probléma vele, hogy mindössze 215 font, így a védelem közepén lehet nem tudja megállni a helyét. Ennél is nagyobb indok, hogy a Chiefs két kezdőt is szerzett az elmúlt egy évben, Reggie Ragland és Anthony Hitchens is érkezett. O’Daniel így talán egy hybrid linebacker-safety poszton ragadhat meg, de ott meg Eric Berry is otthonosan mozog. Nem igazán értem, hogy Hitchens megszerzése után miért draftoltak ilyen magasan egy erősen alulméretezett linebackert, így ez a pick teljesen lerontja nálam az egész nap tevékenységüket. Az első két választás tetszik, poszton és személyben is, ez az utolsó viszont nagyon nem. Összességében egy B- a nap.

 

4/124 Armani Watts, S

6/196 Tremon Smith, CB

6/198 Kahlil McKenzie, DT

 

A harmadik napon szintén három választása volt a csapatnak, de ebből mindössze egy volt viszonylag magasan. Ekkor végre a secondarybe húztak és Armani Watts érkezett a safety posztra. A defensive back állomány fejlesztése mindenképp prioritás volt, talán nagyobb is, mint hogy az első pick csak a negyedik körben érkezzen. Watts erről nem tehet és jó erősítés lehet, mert Berry mellett csak Daniel Sorensen és Eric Murray van, de egyikőjük sem alkotott maradandót (bár Sorensennek voltak kifejezetten jó meccsei) és nem is a legideálisabb safety prototípusok. Watts akár a kezdő helyekért is harcban lehet, de nem véletlen az ő negyedik köre sem. A méretei megvannak, de az ösztönei már kevésbé, valamint sok a missed tackle is a játékában.

 

 

A következő pick szintén a defensive back sorba érkezett és végre egy corner. Kár hogy közel a 200. választással csak. Tremon Smith nem kezdő kaliber, kis suliból érkezik és ennek megfelelően inkább a special teamben fog játszani. A legutolsó választás pedig Kahlil McKenzie, aki nem lenne érdekes magában, de egyrészt a csoportrivális Raiders general managerének a fia, másrészt defensive tackle posztja ellenére a Chiefs guardként fog rá számítani.

 

Összességében a csapat első két pickje tetszik, de az nem, hogy a secondaryt így elhanyagolták, hogy csak a negyedik választásuk jött ide. Véleményem szerint itt sokkal több gond volt a csapattal és a három free agency alatt érkezett cornerback közül egyikük sincs olyan szinten, hogy Marcus Peters hiányát elviseljék. A linebacker választás különösen rosszul sikerült. A classból csak az első két húzásból látom, hogy a kezdőért fognak küzdeni, de nekik is az könnyíti meg a dolgukat, hogy vékony csapategységekbe érkeznek. Elsőkörös pick nélkül nehéz maradandót alkotni, de én kicsit fordítva priorizáltam volna a csapat helyében. B-.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group