Emlékeztek arra, amikor Zach Wilson azt nyilatkozta, hogy “bárkit is hoz ide a Jets irányítónak, pokollá fogom tenni az életét minden egyes edzésen”. Azóta a Jets megszerezte Aaron Rodgerst, a New York-i újságírók pedig nem bírták megállni és megkérdezték a négyszeres MVP klasszist, hogy kezelte eddig a helyzetet a korábbi első körös bust. Rodgers azonnal vette a lapot és csak kicsit röhögte el magát, amikor megdicsérte a csapattársát, amiért nem tette pokollá az életét minden egyes nap.
Aaron Rodgers when asked how Zach Wilson has handled the situation he’s been in this offseason:
“He’s been incredible. He hasn’t made my life hell everyday.” 😂 pic.twitter.com/aWR2i3Ghr8
— Field Yates (@FieldYates) June 9, 2023
Wilson 2021-ben 1/2-es volt, így óriási blama a Jets számára is, hogy mindössze két év után le kellett cserélni. Korábban olyan riportok is megjelentek, hogy a csapat annak ellenére kivágja, hogy a QB újoncszerződése teljesen garantált és összesen 9,2 millió dollárnyi halott pénz keletkezne utána, de ebből végül nem lett semmi. Jó eséllyel csereként vagy harmadik számú irányítóként idén még marad New Yorkban, de ennél aligha lesz több benne.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások