A hétvégén újabb két mérkőzéssel folytatódik a HFL, azaz a magyar kiemelt amerikai futball liga.
A harmadik fordulóban a listavezető Fehérvár Enthroners a szabadnapos, a Miskolc Steelers a Budapest Cowbellst fogadja szombat 14 órától Miskolcon, majd a Budapest Wolves látja vendégül a Győr Sharks együttesét vasárnap 18 órától a Kincsem Parkban a Budapest Rugby Centerben.
A Steelers idén egyszer lépett pályára, akkor nagy fordítást bemutatva dupla hosszabbítás után verte meg a Sharkst. Azóta az új vezetőedző Tim Bishopnak több ideje volt a játékosaival foglalkozni, így várható fejlődés játékban. A Cowbells a HFL nyitányán kikapott az Enthronerstől, azonban legutóbb a fővárosi rangadón meg tudta verni egy utolsó pillanatos TD-vel a Wolvest, így most 50 százalékos mérleggel áll. A két csapattól pedig több klasszikust is láttunk egymás ellen az utóbbi években, remélhetőleg újra egy ilyet játszanak egymással.
Vasárnap villanyfénynél, az új rugby stadionban játszik a két nyeretlen gárda, egy újabb vereség pedig mind a Wolvest, mind a Sharkst nehéz helyzetbe sodorná a folytatást illetően (értelemszerűen a Sharkst jobban, hiszen csak egy meccsük maradna a Cowbells ellen javítani). Alapvetően a címvédő Wolves számít esélyesnek, de a Sharksnak legalább annyira kell a győzelem az életben maradáshoz.
A tabella:
*Kiemelt kép: Kutasi Petra
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások