Minden évben zsákszámra jönnek a játékosok az egyetemről a profik közé. Posztjukból adódóan egyeseknek könnyebb dolguk van, mint másoknak, de pontosan kinek is egyszerűbb és kinek nehezebb az átállás az egyetemről az NFL-be?
Kiemelt kép: CBS Sports
*A cikk a támogatóink kérése és szavazata alapján készült. Ha Te is szeretnél beleszólni, milyen tartalmak kerüljenek ki az oldalra, legyél a támogatónk a Patreonon. Ezzel egyébként részt vehetsz a havi flag focinkon és beszélgethetsz velünk és a többi támogatóval a Discord szerverünkön.*
A címben feltett kérdés megválaszolására többféle módszert is lehet alkalmazni. Én úgy döntöttem, hogy csak a top50-ben draftolt játékosokat vizsgálom, hiszen leginkább tőlük várhatja az ember a sikert, akár már újoncként is (ez utóbbi alapján ezt még jobban lehetne szűkíteni egyébként).
A vizsgálat során a legnehezebb azt volt eldönteni, hogy mit csináljak a totális bustokkal. Nekik nehéz volt az átállás és ezért sültek be teljesen, vagy ők egyébként is besültek volna? Végül úgy döntöttem, hogy őket úgy kezelem, mint akik egyébként is besültek volna.
Így pedig az “átállást” inkább úgy próbálom behatárolni, hogy a végül jó játékossá váló prospecteknek kellett-e idő ahhoz, hogy elérjenek egy magas szintet vagy már újoncként is jók voltak. Persze kiugró esetekben nem mehetünk el amellett, hogy adott poszton mondjuk rengetegen lettek bustok, ami azért szintén jelzi, hogy nehéz az átállás a profik közé.
Legkönnyebb
Futó
Ez talán a legegyértelműbb. Minden évben jönnek futók a harmadik napról vagy akár a draftolatlanok közül, akik be tudnak ugrani a kezdőbe és ott jól tudnak telesíteni. A futóknak ugyanis nem nagyon kell mást csinálniuk, mint az egyetemen: valamennyire persze olvassák a védőket, de szinte ösztönösen cselekszenek, követik a blokkolókat és a kialakuló lyukakat. Így ha újoncként nem tudsz jól teljesíteni, jó esély van arra, hogy később sem fogsz.
A legnagyobb nehézséget a futóknak a pass protection jelenti a profik közé való átállásban, ezért sokakat nem mernek pályán hagyni a támadókoordinátorok harmadik kísérletekre és nyilvánvaló passz szituációkban. Azonban ennek is csökken a jelentősége, hiszen a modernebb támadókoordinátorok igyekeznek minél többször minél több skill játékost útvonalra küldeni és inkább elvenni a védőktől a blitzelés lehetőségét.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
Elkapó
Az elkapó is egyértelműen olyan poszt manapság, ahol nem igazán kell idő az NFL ritmusának felvételéhez. Ha megnézzük az utóbbi évek draftjait, nagyon sokaknak azonnal nagy hatása volt a játékra: Garrett Wilson, Chris Olave, Ja’Marr Chase, Jaylen Waddle, DeVonta Smith, CeeDee Lamb, Justin Jefferson csak az utóbbi három évből. Olyan játékosokat viszont alig találunk, akik első évükben még gyengék voltak, viszont utána nagyot fejlődve a legjobbak közé kerültek volna. Aki újoncként, de legalábbis még másodévében is gyenge, abból nem lesz igazán jó elkapó. Nyilván kis fejlődések előfordulnak, de nagy ugrás nem várható.
Ennek oka egyébként, hogy a szabályok a passzjátékot segítik, így az elkapók dolga könnyebb a cornerbackeknél. Régen ugyebár nagy nehézséget okozott a WR-eknek, hogy a profik közt a CB-k sokkal keményebbek és odaállnak az arcukba, press coverage-et alkalmazva nem engedik el őket a vonalról. Illetve ez még most is sokaknak problémát okozna, azonban egyrészt a védelmek is kevesebbet presselnek manapság, másrészt a támadókoordinátorok nagyon jól el tudják már ezeket a helyzeteket kerülni adott játékos esetében, ha szükség van rá – beteszik őket a slotba, bunch formációkat alkalmaznak stb.
Így pedig nincs nagy különbség az egyetemi és a profi liga között, ami megnehezítené a WR-ek átállását.
Pass rusher
A pass rushert sorolnám még a könnyebb kategóriába, bár azért itt már találkozunk olyan játékosokkal, akik 2-3 év után robbantottak, lásd mondjuk Rashan Gary, de akár Marcus Davenport is ide sorolható – viszont róluk tudtuk, hogy projekt játékosok és kelleni fog nekik idő. Nagyrészt azonban a (később tényleg beváló) magasan draftolt pass rusherek azonnal, vagy legkésőbb első évük végére felveszik a ritmust és megcsillogtatják tudásukat.
Az okokat leginkább arra vezethetjük vissza, hogy az atlétikai fölényük ha nem is olyan szinten mint az egyetemen, de megmarad a profik közt is. A tackle-ök azért nagy átlagban lassabbak, kevésbé atletikusak mint a velük szemben felálló edge rusherek. A feladatuk sem bonyolult túlzottan: rombolni kell és kész. Jó persze ezt most leegyszerűsítettem, de a többi poszthoz viszonyítva egyszerűbb a dolguk, a technikai fejlettség sem feltétlen előírás, pusztán atletikusságból és erőből is sikeresek tudnak lenni – persze ahhoz, hogy igazán magas szintre emeljék a játékukat ez még nem elég, de nagyon jó alapot biztosítanak a fizikai paraméterek.
Legnehezebb
A nehéz átállás kategóriába egyértelműen több posztot tudtam besorolni, ami persze nem meglepő összességében, hiszen mégiscsak nagy ugrás az egyetemről a profik közé kerülni, így nagy általánosságban nem érdemes újoncoktól sokat várni az első évükben. Hogy kicsit rövidítsem a listát, az irányító posztot nem raktam bele külön a felsorolásba, úgy gondolom ez eléggé magától értetődő, hiszen minden sportot figyelembe véve valószínűleg az irányítók munkaköre a legnehezebb. Persze van rá példa, hogy már újoncként berobban egy QB, de nem ez az általános eset.
I think we often forget the base rates/expectations for rookie QBs pic.twitter.com/TCUuJhgcqf
— Jrfortgang (@throwthedamball) July 17, 2023
Belső védőfal
Az utóbbi évek példáját vizsgálva egyértelműen a defensive tackle az a poszt szerintem, ahol a legnehezebb az átállás. Igazából Aaron Donaldig kell visszamennünk az időben, hogy nagyon jó újonc idényt láthassunk egy DT-től, és átlag felettit sem igazán láttunk 2016 óta (2015-ben azért többet is: Arik Armstead, Leonard Williams, Grady Jarrett, 2016-ban Chris Jones, Kenny Clark). Futás ellen még csak-csak , de pass rushban tényleg szinte senki nem tud újoncként átlag feletti játékot nyújtani. Donald után csak Chris Jones volt erre képes – nem véletlenül ők a poszt etalonjai –, a többi felsorolt játékos is leginkább futás ellen tudott jól játszani.
Arra ellenben egész sok példát látunk az utóbbi időben, hogy a 3. vagy 4. évükre megérkeznek a DT-t a legjobbak közé. A teljes 2019-es class első köre ilyen, hiszen ugyan mondjuk Jeffery Simmons vagy Quinnen Williams a második évében már megcsillogtatta, hogy van benne potenciál, úgy igazán csak harmad- vagy negyedévesen érkeztek meg a tényleg stabilan jó játékosok közé, és csatlakozott hozzájuk Dexter Lawrence, illetve Christian Wilkins is. Vagy egy évvel korábbról Daron Payne-t is hozhatjuk példának, aki szintén negyedik évére érkezett meg igazán, és igaz ez csapattársára, Jonathan Allenre is.
A DT tehát tipikusan az a poszt, ahol nem hogy újoncként, de még másodévesként sem várhatsz reálisan sokat a fiatalodtól. Okokat keresve leginkább arra jutottam, hogy futás ellen is jónak kell lenniük és emellé az irányítót is siettetniük kell, ami két nagyon különböző skill setet kíván meg – mindkettőt pedig időbe telik magas szintre emelni. A pass rusherekkel ellentétben technikailag is jobbnak kell lenniük, kevésbé tudnak csak atletikusságból dominálni. Ráadásul ma már egyre kevesebb védelmi rendszerben engedik meg nekik, hogy egy lyukra koncentrálva robbanjanak be a backfieldre és okozzanak káoszt, sokkal inkább kontrolláltabban kell játszaniuk, leginkább másfél lyukat ellenőrzésük alatt tartva, ami szintén nehezíti a dolgukat.
Tight end
A tight end poszton hírhedten nehéz az átállás, hiszen a játékosoknak egyszerre két skillt is meg kell tanulniuk, illetve tökéletesíteniük: az elkapáshoz szükséges release-eket, útvonalfutást, satöbbit, illetve a blokkolást is. Ez utóbbi a legnehezebb része az egésznek, hiszen az egyetemen sokakat nem is kértek ilyen feladatokra rendszeresen, és ha kértek is, akkor sem olyan kaliberű játékosok ellen, mint akikkel az NFL-ben találkoznak.
Épp ezért lesznek sokan bustok a magasan draftoltak közül (lásd pl. Eric Ebron, OJ Howard, Hayden Hurst), illetve ezért olyan nehéz újoncként is jól teljesíteni. Sőt, a poszt sajátossága, hogy a hátsóbb körökben is rendszeresen találni olyan játékosokat, akik aztán 1-2 év után beválnak – Kelce és Andrews harmadik körös, Kittle ötödik körös volt, és ők a liga legjobb tight endjei, plusz a szintén top5-ös Dallas Goedert is csak második körös játékos volt.
Tegyük hozzá, hogy manapság egyre több tight endet kezelnek kvázi elkapóként, az ő dolguk értelemszerűen jóval egyszerűbb, hiszen nem kérik őket blokkolásra, így az átállás legnehezebb részét nekik nem kell teljesíteniük. Ezért kivételnek is lehet tekinteni mondjuk Evan Engramet vagy Kyle Pittset, csak hogy a legegyértelműbbeket említsem, akik újoncként is nagyon jól teljesítettek.
Tackle
Szintén híresen nehéz az átállás a támadófalembereknél, és különösen a tackle-öknél. Különlegesnek számítanak az olyan esetek, mint Tristan Wirfs vagy Rashawn Slater, hogy már újoncként valaki jól tud játszani, és sokkal többször fordul elő, hogy kell legalább egy tanulóév az OT-knek. Kolton Miller, Brian O’Neill, Christian Darrisaw, Andrew Thomas, Kaleb McGary, Tytus Howard, Terence Steele mind mind jó példák arra az utóbbi évekből, hogy egy szezon után nem szabad leírni a tackle-öket.
Az okok arra vezethetők vissza, amit már korábban említettünk: a pass rusherek általában egyértelműen atletikusabbak, mint a tackle-ök, kiváltképp igaz ez újonc tackle-ök ellen, akik még nem alkalmazkodtak ahhoz a sebességhez, ami szembejön velük. Ráadásul nem segítik az átállást az egyetemi rendszerek sem, hiszen sok tackle-nek nem is kellett igazi pass seteket végrehajtania (legalábbis nagyon ritkán), vagy épp nem kellett hárompontos beállásból indulnia. Erre még rátesz egy lapáttal a limitált edzésidő a holtszezonban, és teljesen érhetővé válik, hogy miért van nehéz dolga a tackle-öknek az átállásban.
Cornerback
Ennek ellenkezőjéről volt már szó az elkapóknál: a szabályok nagyon a támadókat segítik, a cornereknek nagyon nehéz dolguk van kontakt nélkül levédekezni az irányváltásokat, ráadásul az egyetemen még megengedőbbek is az erre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban a bírók.
A cornerback egyébként is egy (túlzott) magabiztosságra építő poszt, ami újoncoknál azért sok esetben nincs meg (nem mindenki egy Sauce Gardner), főleg hogy új húsként az irányítók is kipécézik őket és rengeteget dobálnak feléjük. Ráadásul magasfokú atletikusság nélkül gyakorlatilag el vagy veszve, hiszen az ellenfél legjobb atlétáival kell tartanod a lépést úgy, hogy ők fejben egy lépéssel előtted járnak és tudják, milyen útvonalat fognak futni.
Linebacker
Nézzük az utóbbi évek top50-es linebacker húzásait:
- Quay Walker
- Devin Lloyd
- Zaven Collins
- Jamin Davis
- Isaiah Simmons
- Kenneth Murray
- Jordyn Brooks
- Patrick Queen
- Devin White
- Devin Bush
Nincs egyetlen egy jó linebacker sem közöttük. Oké, 2018-ban jött Roquan Smith, Tremaine Edmunds és Leighton Vander Esch, akik beváltak végül. De közülük Edmundsnak és Smith-nek kellett négy év, hogy tényleg jók legyenek, LVE pedig elég hullámzó volt.
Mindezzel azt akarom mondani, hogy gyakorlatilag lehetetlen jó linebackert találni. Ráfoghatjuk, hogy simán bustok (persze a fiatalabbaknak hagyjunk még időt), de nem véletlen, hogy nem válnak be a linebackerek a profik közt. Szerintem ez a legnehezebb pozíció a modern NFL-ben (az irányítón kívül), ugyanis a támadókoordinátorok őket akarják kipécézni és lehetetlen helyzetbe hozni a play actionökkel, RPO-kkal stb.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások