Minden évben vannak csapatok, amelyek meglepetést tudnak okozni és úgy lesz pozitív a mérlegük vagy úgy jutnak rájátszásba, hogy arra nem sokan számítottak, vagy legalábbis 50%-nál mindenképp kevesebb esélyt adtak nekik a fogadóirodák és a közvélekedés. Most azt az 5 (plusz kettő) csapatot keressük, amelyben leginkább megvan a meglepetés lehetősége, hogy a tavalyi gyengébb szereplés után idén rájátszásba jussanak.
Fun fact, hogy az adott évben maximum 5 győzelmet szerző csapatoknak a negyede egy évre rá pozitív mérleget produkál – tavaly a Jaguars, a Giants és a Lions is megtette ezt a bravúrt. Ennyire nem szűkítem le most a lehetséges csapatok listáját (ha így tennék, akkor a Colts, Texans, Broncos, Bears, Rams, Cardinals hatosból választhatnék), helyette azokra a franchise-okra fókuszálok, amelyek tavaly nem jutottak rájátszásba, idén pedig legalább kétszeres szorzóval rendelkeznek a fogadóirodáknál a playoffba jutásra.
Így tehát kimaradt városuk szerinti ABC-sorrendben a Ravens, a Bills, a Bengals, a Cowboys, a Lions, a Jaguars, a Chiefs, a Chargers, a Dolphins, a Vikings, a Saints, a Jets, a Giants, az Eagles, a Seahawks, a 49ers és a Buccaneers. Na de nézzük kik tudnak meglepetést okozni a többiek közül és ha jól alakulnak a dolgok, akkor felülteljesíteni a várakozásokat és bejutni a rájátszásba.
1. Atlanta Falcons
Első és legegyértelműbb jelöltem a Falcons, amely már majdnem kiesett a kritériumokból, mert már csak kétszeres pénzt fizetnek a fogadóirodák a rájátszásba jutás esetén, de én még a tavasz végén 5,5-ös oddsszal tettem meg a csoportgyőzelmüket (ezt most 3,2-es szorzóval lehet megfogadni).
A Falconsnak a második legkönnyebb a sorsolása az idei évben, ami elég sokat segít abban, hogy a gyenge NFC-ben bejussanak a rájátszásba, illetve a gyenge NFC South-t megnyerhessék. A támadósor már tavaly is a 13. legjobb volt DVOA alapján úgy, hogy Marcus Mariota Zach Wilsonon kívül a liga legrosszabb irányítója volt. Oké, Desmond Ridder vélhetően nem lesz hatalmas előrelépés, de szerintem azt azért meg lehet kockáztatni, hogy Mariotánál jobb lesz passzjátékban. Ebben a támadósorban pedig nem is feltétlen kell top tehetségű irányító ahhoz, hogy top10-es támadósort rakjon össze Arthur Smith egy kiváló támadófal, egy elit futó, két nagyon tehetséges fiatal WR-TE segítségével (már bánom is, hogy végül csak 11.-nek tettem őket a támadósor rangsorban). Ha Ridder a 20. legjobb irányító lesz idén, ami egyáltalán nem egy megugorhatatlan polc, akkor simán top10-es lesz ez az offense, és akár még előrébb is végezhetnek.
A védelem tavaly borzasztó volt, de idén felturbózták az egységet új védőkoordinátorral, egy teljesen új védőfallal és pár elemmel a secondaryben. Nem lesz ez egy sztár egység, de a padlója jóval magasabban lesz, mint eddig volt, és itt is hasonló a helyzet mint Riddernél: ha már egy 20. helyet meg tudnak ütni, ami nem egy magas mérce, akkor egy top10-es támadósorral simán ott lesznek a playoffban és jó eséllyel a csoportot is behúzzák. Már tavaly is kicsit szerencsétlenek voltak a 8-9-es mutatóval, hiszen 5-8 volt a mérlegük egy labdabirtoklással eldőlő meccseken és a 8. legrosszabb volt a turnover mutatójuk, ami szerintem jelentőset léphet idén előre.
2. Green Bay Packers

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások