Andrew Luck hirtelen visszavonulása után Jacoby Brissett megkapta a lehetőséget a Coltstól tavaly, de nem tudott élni a vele, idén már Philip Rivers cseréjeként kezdi meg a szezont. Ennek ellenére nem adja fel, továbbra is hisz abban, hogy van kezdőként helye a ligában.
“Meglepett, hogy a csapat leigazolta Riverst, de ilyen az NFL. Hiszek magamban. Hiszem, hogy képes vagyok nagyon magas szinten játszani, ahogy egyébként tettem ezt tavaly is. Tudom, hogy egy napon ismét kezdő leszek
– mondta az irányító az ESPN-nek.
A Colts tavaly jól kezdett Brissettel, a szezon első hét meccséből ötöt megnyert, és ha Adam Vinatieri jobb formában van a szezon során, akár még a rájátszás is elérhető közelségbe került volna. Ez utóbbihoz persze az sem ártott volna, hogy az irányító teljesítménye nem esik vissza az év végére.
Összességében egyébként nem volt vészes, 15 meccsen 2 942 yardot, 18 TD-t és hat interceptiont passzolt 60,8 százalékos passzpontosság mellett. Látott már nála bőven gyengébb kezdőt is az NFL.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
- Erős kezdés, gyenge folytatás – Jaguars draftértékelő
- Marquez Valdes-Scantling a Billsbe igazolt
- 49ers-Jets az első-, Chiefs-Bengals a második héten
- A Jets megpróbált felvenni valakit Nathaniel Hackett fölé
- Cél a pontrekord? – 49ers draftértékelő
- Megvan, melyik meccset közvetíti először Tom Brady
- BREAKING: Jared Goff lett a liga második legjobban fizetett játékosa!
Legutóbbi hozzászólások