Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Raiders hosszabbíthat idén Derek Carral. Erre cáfol rá most a TheAthletic, mely szerint a csapatnál elégedettek az irányítóval, de a játékos szerződése annyira csapatbarát, hogy egyelőre nincs értelme hozzányúlni.
Jon Gruden kinevezése óta Carr kifejezetten jól játszik. Mindhárom közös évükben átlépte a 4000 yardos határt, amire az ezt megelőző négy évben egyszer sem volt példa. A passzpontossága is drasztikusan megnőtt (68,8 vs. 61,4), az elmúlt két évben 100 fölötti passer ratinget ért el, illetve 48 TD mellett csak 17 INT-t dobott.
Ezek alapján megérdemelne egy új szerződést, de az is vitán felül áll, hogy a jelenlegi helyzetben a Raidersnek nem érdeke a hosszabbítás. Carr idén 19,525 millió dollárt kereshet, míg jövőre 19,7 millióval lehet gazdagabb, ráadásul ebből egy cent sem garantált: vagyis a csapat vagy olcsón kezdethet egy liga első felébe tartozó irányítót, vagy kvázi halott pénz nélkül elküldheti.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
Legutóbbi hozzászólások