A Browns tight endjének, David Njokunak szerződése van a 2021-es évre a Brownsszal, azonban a Twitteren már kvázi elbúcsúzott Clevelandtől, előrevetítve esetleges kivágását.
“Bármi is történik, nagyra értékelem a lojális szurkolóim szeretetét. Egy ideje csendben voltam, de szerettem volna legalább ezt elmondani egyelőre. Szeretlek titeket.”
Njoku idén az ötödik éves opcióján játszana és $6,013 milliót keresne. Ebből azonban egy cent sem garantált, így a Browns halott pénz nélkül, a teljes összeget megspórolva elküldheti, ha akarja. Egyébként ez az utolsó ilyen év, hogy az ötödik éves opció csak sérülés esetére garantált, az új CBA értelmében mostantól minden ilyen opció teljes mértékben garantált lesz.
A 24 éves játékost nagy reményekkel draftolták az első körben, de nem váltotta be azokat. Tavaly az új főedző alatt mindössze 19 elkapás jött neki össze, így nem lenne meglepő, ha úgy értékelnék Clevelandben, hogy ez a teljesítmény nem ér $6 milliót. A Browns egyébként $20 millióval van a sapka alatt, és különösen fontos szabadügynökei sincsenek, így a liga nagy részéhez képest jól állnak anyagilag a közelgő szabadügynökpiacra való tekintettel.
Emlékezhetünk még arra, hogy Njoku tavaly cserét kért a csapattól, így valószínűleg neki sem lenne ellenére egy környezetváltás (habár a pénztárcájának minden bizonnyal igen).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
Legutóbbi hozzászólások