Soha nem egyszerű egy rúgónak, ha magasan választják ki a drafton – óriási rajta a nyomás, mindenki árgus szemekkel figyeli és azonnal érkezik a kemény kritika, ha rosszul teljesít. Ezt nem mindenki tudja kezelni (lásd a korábbi második körös Roberto Aguayo) és úgy tűnik, hogy egyelőre a 49ers harmadik körös újonca, Jake Moody is közéjük tartozik, de a főedző Kyle Shanahan nem aggódik a helyzet miatt.
“Szerencsétlen a helyzet, mert tudom, milyen nagy nyomás nehezedik rá. Igen, kihagyott két rúgást, de az edzésen remekel, minden próbálkozását belövi. Szerintem nincs miért aggódni”
– mondta a főedző (via San Francisco Chronicle).
Moody a csapat első előszezonmeccsén háromszor próbálkozhatott rúgással. Az extráját belőtte, ugyanakkor mind a két mezőnygólkísérletét kihagyta, ráadásul egész csúnyán. Az 58 yardos kísérletével még nem is lenne gond, az a legtöbb rúgó esetében lutri (bár egy harmadik köröstől valahol elvárás), de 40 yardról azért illett volna értékesíteni a kísérletet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások